2011. augusztus 12., péntek

Így nem lesz nekem új mosogatógépem!!!

Végre kirakodtunk megint pár dobozt és megtaláltam a 13 éves 12 terítékes AEG mosogatógépem leírását. Itt volt az alkarom, hogy megnézzem mennyi vizet és áramot fogyaszt, mert tudtam, hogy A-s, de kíváncsi voltam, hogy 13 év alatt mennyit fejlődött a technika! 
Nos kinéztem egy mostani AEG mosogatógépet, amit már nagyon olcsón (sicc!!!) 93 600 Ft-ért meg lehet szerezni, annak a fogyasztása áramból 1kwh és vízből 11 lityó, az enyimé 1,2 kwh és 17 lityó. 
Beszerzői vérem nem hagyott nyugodni és táblázatot készítettem osztottam szoroztam és az jött ki, hogy amíg nem romlik el a gép addig nem cseréljük ki. 

Úgy számoltam, hogy olyan 417 alkalommal meg a gép egy évben, mivel minden nap elindítom és egy héten +1-et számoltam, így jött ki a tudományos 417 szám, bár a szökőévet nem vettem figyelembe. Így az új beruházás "már" 17 év múlva meg is térülne, igaz a mostani víz és áramdíjakkal számoltam. 
Bárhogy is szeretném, nem tudom felvezetni drága uramnak, Tibinek, hogy egy új, szép, tiszta, dönörű mosogató gépet kérek, mert azzal baromi sokat spórolnánk, marad a régi, remélem még sokáig nem romlik el!

Miközben ezeket számoltam a feltett tejbegrizs kifutott, nem is egyszer kétszer, holott mondta az elektromos főzőlap beszerelő bácsi, hgoy csak az ne fusson ki, kétszer elmosogattam, szitkozódtam. Gondoltam ma rizskochot főzök, mert tegnap a szomszédét zabálták fel a gyerekek, meg egyszerű, olcsó kaja, de nem az lett, folyamatosan öntöttem utána  a tejet, tripla energiát, tripla vizet használtam fel hozzá:DDD Még jó, hogy a gyerekek megették, különben mérgembe landolt volna a kukában.

Visszatérve a mosogatógépre, még a régi is jóval energiatakarékosabb, mint a kézi mosás, szerintem 17 lityó vízzel sohasem mosnám el ezt a halom edény, akkor sem, ha nem folyó vízben tenném! 
Persze tudom, hogy a 17 lityó a legenergiatakarékosabb programra van és én azon is mosok mindig, kivéve ha extra dzsuva cuccok vannak valamilyen vendégjárás, ünnep után!

Következik a hűtőm bevizsgálása ;)

Ti tudjátok, hogy mennyit fogyasztanak a háztartási gépeitek?

4 megjegyzés:

  1. nem tudom mennyit fogyasztanak, de amíg működnek, úgyse veszünk másikat. Még akkor se ha a szürke hütő a trendi, és ciki, hogy nem vékony TV-nk van. Mindegyik betöltötte a 10. évét, szóval lassan kezdenek rendetlenkedni, a mosógép kezdi, a centrifugát kétszer kell indítani :-)

    VálaszTörlés
  2. Nekem meg leáll a gép és nem megy tovább, pedig csak 3 éves és AEG, előző AEG 12 évig bírta meghibásodás nélkül!!! Mosogatógép meg 13 éve bírja! Az is AEG! TV meg már felnőttkorba lépett! :DDD

    VálaszTörlés
  3. Mondjuk a hűtőn elgondolkoztunk, mondjuk a szürke nem érdekel, mert a kamrában van és senki nem veszi észre, de már folyik és tuti, hogy zabálja az áramot és a mélyhűtő része baromi kicsi!!!

    VálaszTörlés
  4. Tetszett a mosogatógépes táblicsku, nekünk az lesz a következő csereérett masina. Hűtőt most cseréltünk, B-s Zanussiról A++-os Zanussira, NAGYOBB fagyasztóval és kicsit nagyobb hűtőrésszel :-) A régi hűtő javítása (hátsó panelben valami alk.csere, plusz fagyasztóajtó csere, mert az ajtón lévő szigetelést csak ajtóval együtt (!) cserélik) munkadíj nélkül ötvenezer forint...

    VálaszTörlés