2012. május 10., csütörtök

Költözés az nlcaféra!

Kedves Olvasóim!

Szeretnélek tájékoztatni Benneteket, hogy ezentúl a Nlcafé blogján, a Caféblogon fogom folytatni tevékenységemet. Ezen a címen találtok meg ezután: 


Köszönöm nektek a megjegyzéseket, javaslatokat, ötleteket, hozzászólásokat és látogatásokat ezen az oldalon és nagyon remélem, hogy ott is találkozunk ;)

Várlak Benneteket szeretettel! :)

2012. május 5., szombat

Hűtőtakarítás öko anyagokkal

Ilyen volt, ilyen lesz, képek csak erős idegzetűeknek!!!
Uuuuuuutálok hűtőt takarítani és ez meg is látszik rajta! :( A bal oldali képet csak erős idegzetűeknek ajánlom, én is gumikesztyűt vettem fel, hogy kitakarítsam.  (férj mondta is, hogy ezt nem kéne lefényképezni ) Igaza van, de gondoltam úgy leszek hiteles, ha tényleg látjátok, hogy milyen dzsuva a hűtőgép, egy év alatt lett ilyen, mert akkor költöztünk és akkor ki volt takarítva.

Szerintem a takarítással is végeztem volna 20 perc alatt, ha nem kellett volna még további fortélyokat bevetni a hűtő hátsó részén, mert ott csíkos szürke elváltozások voltak, amit a hűtőre alkalmazott öko tisztítóval nem tudtam lehozni. Ehhez szódabikarbónás ecetes pasztát használtam. Szódabikarbónára (2-3 kanál) annyi ecetet öntök, hogy paszta szerű legyen, ezzel jól bedörzsöltem a kérdéses részt, aztán hagytam egy kicsit állni, letöröltem nedves ronggyal és láss csodát eltűntek a csíkok.

Öko hűtőtisztító meg nagyon egyszerű: 

  • 1 rész langyos víz (2 dl volt nálam)
  • 1/2 rész langyos ecet (1 dl)
  • pár csepp mosogatószer
  • 1 spriccelő 
Szépen kipakoltuk a hűtőt, végigspricckoltam az anyaggal és nekiestem egy szivaccsal, nem kellett sokat vakargatni. Aztán a hátulját ápoltam le a pasztával. Utána jött a gumi alatti rész, azt is jól bespricceltem és kitöröltem, az alsó részen iszonyat mennyiségű piszok gyűlt össze. Boáááá
Áttöröltem vizes ruhával és után egy száraz konyharuhával. A nehezen hozzáférhető részeken meg egy használt fogkefét hívtam segítségül. 

A kivett rácsokat és üveget pedig a mosogatómban elmostam öko mosogatószerrel. 
Ennyi és már pakolhattuk is vissza, ami lejárt kidobtuk, ami megpenészedett kidobtuk. Most valami rendes szisztémát kellene kitalálnom, hogy átláthatóbb legyen az egész. Pedig nem is nagy a hűtőm. :(
Báj báj baktériumok és kórokozók!

Tipp a gyerekek lefoglalására, amíg takarítunk:

Addig a gyerekeknek a frissen érkezett "kultúrából" alias reklámújságokból kivágtam a gyümölcsöket és zöldségeket, ezeket kellett körbevágniuk és felragasztaniuk egy zölddel felírt zöldséges papírra és egy piros színnel felírt gyümölcsös papírra. Mert ilyenekre kitűnőek ezek az újságok. Olcsó készségfejlesztőt kreáltam:))
Nem kell más hozzá, csak sok reklámújság, olló és ragasztó meg papír :)
Később kisebbel lehet gyakorolni a gyümölcsöket és a zöldségeket. 
Férjem a végén segített visszarakni mindent és azt mondta, hogy neki remek öko-bio-billig felesége van :))) Hiába, sváb a szentem :)) 

Ki kapott kedvet egy kis hűtő puceváláshoz??? Ti mivel takarítjátok?

2012. május 3., csütörtök

Tavaszi-nyári gyerekruházkodás - használt vagy új cipőt vegyünk a gyereknek?

Ha ezt tőlem 1 hete megkérdezik, akkor azt mondom, hogy csakis új, még akkor is, ha egy bőr belül kívül cipőcske 8-10 ezer forintba is kerül! Mert a gyerekem lába az nagyon fontos, etc. 
DE a kedvenc rádióműsoromban, a Vendég a háznál-ban (mr1 leánykori nevén Kossuth Rádióban) egy ortópédiai orvos, vagy ortópédus arról beszélt, hogy akkor lehet a gyereknek használt cipőt adni, ha annak a talpa nincs elkopva, meg nincs széttaposva az egész.  

Királylányoknak való cipőcske,
valószínűleg mi sem hordjuk szét!
Ezen felbuzdulva a teszveszen megvettem kislányom első használt cipőjét, ami egy világító talpú gyönyörű lila cipőcske. Kívül belül bőr. 1600 Ft volt, Deichmannban láttam 7 ezerért, igaz nem világított. Szerencsére fiamnak nem kellett idén szandált venni, mert tavaly leértékeléskor a belül bőr szandált 4 ezerért vettem és hála istennek most is jó a lábára! Oviba meg szupinált szandit kapott, de azt elszámoltuk a férj egészségpénztári számlájára! Akár ciki, akár nem, de én megléptem ezt a lépést, főleg, hogy tesóm is tett már ilyet és még barátnőmék is!

Mondjuk mindketten világító cipőt akartak, mert látták a reklámban, megnéztem a Sketchers árát és dobtam egy hátast!! 15 ezer egy egyszerű vászoncipő, aminek az orra tele van aplikálva led lámpákkal és azok világítanak.Nem tudom, ezek vajon bírják az esőt, vagy akkor zárlatosak lesznek??? Szegény gyerekekkel közöltem, hogy ha még lenne pénzem akkor sem venném meg ezt a cipőt nekik! Remélem a fejlődésükben ezzel nem okoztam visszafordíthatatlan folyamatokat. A jövőbeni pszichológusi kezelésükre már úgyis gyűjtök, hogy a tőlem és apjuktól elszenvedett sérelmeket később legyen kinek elpanaszolni! :)))

Már mindkét gyerekemnek megvan a téli kabátja a következő szezonra, mert azokat is újonnan vettem leértékelve a Kikben, az egyik volt 1500 és a másik is ilyen áron mozgott. Van még örökölt is, de azok jó lesznek játszósra. 
És amilyen anya vagyok, mindig egy mérettel nagyobb ruhákat veszek, hiszen úgyis belenőnek, addig meg felhajtom a nadrág alját, vagy a pulcsi ujját!

Ahová én járok turkálni manapság egyre gyengébb a kínálat gyerekcuccokból. Vicces volt mert a darabos turiban egy póló 450 Ft volt a tescoban igaz egyszínűt 285 Ft-ért vettem a lányomnak, valamint 3 darabot 825-ért. Eldobtam az agyam, hogy egy Hello Kittis póló 2800 Ft volt! 

Szerencsére Bebőnek a tavalyi bermudák még jók és van olyan rövidnadrágja majdnem 5 évesen, hogy 1-1 1/2 éves van beleírva, igaz már nem térdgatyaként funkcionál, hanem sortként :)) Így két évente szoktam újakat venni.

Legviccesebb sztorim ezzel kapcsolatban a következő volt. Barátnőm fia és én fiam beszélgetett:

Bebő panaszkodott, hogy szorítja az alsógatya, nem figyeltem és a 4 évesre 1-2 évesre valót adtam. Erre barátnőm fia megszólalt, Vendi terád is kisebb gatyát adnak, rám is ilyet szokott anya! Hát ezen akkorát röhögtünk, szegény gyerekek :) Sebaj vettem van 10 db 5-6 éves gatyát, az akkor is jó volt rá, most is, és remélem még jövőre is :))

Szerencse, hogy mi aptyukkal nem növünk már, így a tavalyi cuccok is jók ránk, egy két darabbal felturbózva! :)) 

Ti már felruháztátok, felcipőztétek tavaszra, sőt már ezen a hétvégén nyár volt, a gyerekeket? 

2012. április 27., péntek

Házilag készített folyadék buborékfújóba- 1,5 liter 200 Ft

Jön a hosszú hétvége, jó meleg lesz,éljen, irány a szabad. Ilyenkor minden féle előkerül, még az üres buborékfujók is, amik már régen kiürültek és elfelejtődtek. Vagy csak a szomszéd gyereke játszik ezzel és az én gyerekeimnek is azonnal kell ilyen, mertenélkülneméletazélet és különben is most AKAJOM!!! Először is papagáj üzemmód bekapcs, nem akarod szeretnéd! Buborékfujó nem kerül sokba, de az én gyerekeim 1-2 db/nap fogyasztás meg sem kottyan, persze a fele folyadékot kiöntik a földre, jaj! Most már nem fogok idegbajt kapni ettől, az tuti!!! Több, mint másfél liter folyadék kijön 200 Ft-ból! Nesze neked dr Buboreksz, vagy mi?! 

Ismét Zsenilia volt a kérdező, én meg a kereső. Íme egy jó kis amerikai recept, azért ilyen furcsák az arányok, igyekeztem kimérni evőkanállal is, hogy az is meg tudja csinálni, akinek nincs mérlege. 

Hozzávalók:


1,44 liter víz (6 csésze víz)
1,7 dl  mosogatószer  (fél csésze) (11 evőkanál)
1,7 dkg  kukorica keményítő (fél csésze) (9 evőkanál)
1 ek sütőpor


Az összetevőket öntsük össze egy tiszta edénybe. Érdemes a kukorica keményítőt először ezzel a vízzel kikeverni és úgy a több folyadékhoz hozzáönteni! Az edénybe nagyon óvatosan kevertem össze, mert nagyon habzik. Aztán beleöntöttem egy 2 literes műanyag flakonba. Várjunk egy órát mielőtt használnánk!

Egybesűrítettem mindent, remélem jól kivehető! :)

Extraként itt egy buborékfújó megoldást, amit szintén a pinteresten találtam! Multibuborékfújó nagyobb gyerekeknek ajánlom, akik tuti nem nyelik le a folyadékot!!! Csak 6 szívószál kell hozzá meg egy kis szikszalag, és már kész is, indulhat a móka! 
Figyelem! Csak nagyobb gyerekek használják, hogy a kicsit nehogy lenyeljék a folyadékot, azért a mosogatószer, ha még öko is nem tesz jót nekik!!!

Tuti nem sajnáljuk, ha ezt kiöntik, pikk-pakk készíthető újabb adag! 
Szerintem ha nem a napon tartjuk, eláll egy ideig!

Ti is kimentek  a szabadba a hosszú hétvégén? 

2012. április 25., szerda

Házi izzadságfolt eltávolító -avagy nem csak szőkítésre jó a hidrogén peroxid;)

Mióta szültem két gyereket,  az őket táplálékkal ellátó szerveimre hatott a gravitáció és úgy mondhatnám, hogy egy tollasból, 6 darabos színesceruzás méretté löttyedt! Szilikont neki! :))) Azóta a melltartóim alsó része sárgás foltot vesz fel, ami számomra igen zavaró, korábban próbáltam fehérnemű fehérítő mixet, ami a dm saját márkása volt, de nem nagyon használt.

Férjnek ilyen problémái nincsenek, szerencsére - bár rá is hat a gravitáció :)))-, neki a hónaljkencéjétől lesznek sárgák a pólói, de nem csak a nyaknál és a hónalj alatt, hanem a mellkasánál is, igaz nem gyantáztatja a bekecset! :))

Múltkor mondtam férjnek, miközben nézte a kedvenc sport honlapját, hogy tudtad, hogy pin az új lájk, rám nézett és megkérdezte, hogy mi van a pinával?! :)) Megmutattam neki a pintersetet, ahol rögtön talált egy jó ötletet :)) Most már tudja mi a pin!:)

Na de ezeknek mi köze a sárga izzadságfoltokhoz? Pinteresten szörfölgetve találtam egy megoldást ezekre a sárga foltokra. Nem is kell más hozzá, mint mosogatószer és hidrogén peroxid.

Igaz az ott ajánlott Dawn mosogatószert nem lehet Magyarországon beszerezni, csomó hozzászólást elolvastam és más mosogatószerrel is kipróbálták, tehát mással is működhet.

Hol lehet hidrogén peroxidot beszerezni és hány százalékost kell venni?

Ebben egy kedves olvasom segített, Zsu, az amerikaiak 3% hidrogén peroxidot használnak. Fodrászomnál megkérdeztem, hogy hol lehet beszerezni, mondta, hogy a 100 forintos boltban lehet kapni, vagy fodrászkellék szaküzletekben.  Sajnos a 100 forintos boltban csak 6%-os volt, így én azt használtam, 140Ft körül volt, ha jól emlékszem.

Figyelem: nagyon óvatosan bánjunk vele, vegyünk fel gumikesztyűt és a gyerekek elől zárjuk el!  Csak annyit keverjünk össze, amennyit el is használunk, mert azt írták, hogy az előre elkészítés rontja a hatékonyságát! Csak fehér ruhákra használjuk, ha nagyon biztosra akarunk menni, akkor próbáljuk ki egy kis részén hogy nem veszi ki-e színét!!!

Sajnos a képek nem adják vissza az eredményt :(( 


A recept a következő:
  • 1 rész mosogatószer (először Frosch-sal próbáltam, de azzal nem működött, aztán választottam a Jart, mert annak ugyanaz a gyártója, mint a Dawn-nak)
  • 2 rész hidrogén peroxid 3%-os (én 6%-ost használtam)
  • (1 rész szódabikarbóna - opcionális)


Bevallom, hogy 3x kísérleteztem ezzel a módszerrel, 2szer Froschsal (1x szódabikarbónával, egyszer anélkül)és egyszer a Jar-ral. Arra jöttem rá, hogy az anyagot be kell nedvesíteni és vagy ráspriccelni, spriccelővel, vagy ráönteni a cuccot, elkezd pezsegni hagyni egy kicsit hatni, aztán nekimenni valamilyen kefével, én körömkefét használtam sikálásra.A melltartónál meg fogkefét, mert annak lágyabbak a sörtéi. Elhasznált fogkeféket mindig takarításra használom :))

Ezután az bekefélt anyagot 1 órán keresztül hagyom állni és utána rendes módszerrel kimosom!

Eredmény: 
Melltartóm alján elhalványította a sárga foltot, férj fehér pólójából pedig kihozta. Próbáltam láthatóan lefényképezni, csak az egyik oldalát keféltem be a pólónak, hogy szembetűnjön a változás, ami tökre meglepett, mert így legalább ezeket a pólókat is tudja még használni munkába járáshoz!!! Ing alá veszi fel.

Valaki próbálta már ezt a receptet? Ha igen leírná a tapasztalatait? Futok azért még egy kört a melltartómmal, és a férj pólóinak is nekiesek! :))

2012. április 22., vasárnap

Házilag elkészíthető ujjfesték gyerekek nagy örömére:)

Ujjfesték házilag pillanatok alatt! És már kezdődhet is a móka :)
Zsenilia kérdezte a házi gyurmánál, hogy nincs-e valakinek jó receptje vízfestékre, meg buborékfújóba tölthető anyagra, mert gondolom náluk is fogy mindkettő rendesen. Buborékfújú folyadék meg pofátlanul drága. De erről majd következő bejegyzésemben. 

Maradjunk a vízfestéknél. Mivel lelkes pinterestező vagyok, de szép új magyar szó, ott találtam ezt a receptet. :)) Igaz nem vízfesték, hanem ujjal festhető festék. Olyan furcsán hangzik magyarul, hogy ujjfesték?! A gyerekek meg mint tudjuk imádnak maszatolni, tunkolni,stb. így tuti, hogy ezt a festéket is imádni fogják!!!:)) Erre jó a terasz, oda kipaterolom őket és vidáman folytathatják áldásos tevékenységüket :) Után meg egyszerűen csak beállítom őket a zuhany alá :))

Hozzávalók:

3 ek cukor
1/2 ek só
1,18 dkg kukorica keményítő (amerikai mértékegységben fél csésze, akinek van pirex edénye abban kimérheti)
4,73 dl víz ( 2 csésze)

ételfesték

Egy edényben összekeverjük a kukorica keményítőt a sóval és a cukorral és folyamatos kevergetés közben felöntjük a vízzel. Az edényt feltesszük a tűzhelyre és melegítjük, amikor kezd besűrűsödni, akkor levesszük a tűzhelyről. Hagytam forrni nem kellett volna!!!! 4 bébiétel tartóba adagoltam ki a folyadékot a képeken látszik, hogy ezek 3/4-ig teltek meg vele! Aztán még melegen hozzákevertem az ételfestékeket!

Ha kihűlt gondolom besűrűsödik és kezdődhet a móka!

Figyelem! Ebben semmilyen káros anyag nincs, amit ha a gyerek megnyal, akkor valami baja történne, ez a szuper ebben a receptben!!!

Off: tegnap a gyerekek körében nagy sikert aratott a házi gyurma, úgyhogy ígértem még egy adaggal a tesóm  gyerekeinek is :))

Ti milyen színeket kreálnátok még? Ha kipróbáltátok, hogy tetszik gyerkőcnek? 

2012/04/24 Tüccsi és Bebő használatba vette az ujjfestéket. Tüccsi közölte, hogy szereti az ujjfestéket :))
Tegnap az ujjfestékkel ütöttük el az időt :))
2012/04/26: nos az ujjfesték eddig bírta, szobahőmérsékleten bebüdösödött, úgyhogy ajánlom, hogy ez is kerüljön a hűtőbe a gyurma mellé!!!