2011. augusztus 31., szerda

1 kis kosár koktélparadicsom

A szomszédasszonyoknak vadon nő a koktélparadicsomuk, bokorban, na az én két palántám ehhez képes satnya darab!! Áthívtak minket, Bebővel és Tüccsivel, hogy szedjük le, mert nekik nem bírja az epéjük! Gyerekek segítségével sikerült egy kis kosárral szedni, még a szomszédnak is adtam, mert annyi volt! Persze sok volt benne a kicsi segítő kezek által összenyomott darab.
Már két napja állt a kamrába és tanácstalan voltam, meg lusta is, hogy csináljak belőle valamit, aztán megvilágosodtam! Férj hozott haza toast kenyeret! Bruschetta, jó, arra jobb minőségű kenyér kell, meg olívaolaj, stb. de én most anyasporol stájlba nyomtam. Nos megpucultam ezt a halmot, nem mondom a végén már nagyon untam, aztán félbevágtam, tudom nem kellett volna, de így ízesebb lett!
Kiskertem szépe, bazsalikom
Nos félbevágtam őket, aztán hozzá sonkahagymát, meg lila hagymát vegyesen, aztán még egy mozarellát is beleraktam, kockára vágtam (Aldi 189 Ft) és utána jött egy baromi nagy adag bazsalikom a kertemből :)) 
Jött még rá só, bors is! 
Nagyon fincsi lett, még Bebő is evett belőle, kivéve a kockára vágott mozarellát!!
Férj lefényképezte a kenyéren is, nagyon jó kép, mint az én videó felvételem :DD
Bruschetta mozarellával :)

Férj fényképe, csodálatos :))
Nagyon finom volt, nyami, és kiskertekben nőtt koktélparadicsomok felhasználására nagyon jó recept! :))

Most jutott eszembe, hogy ezzel búcsúztatom a nyarat, már amennyi volt belőle, remélem szép, meleg őszünk lesz! :)))

3,2,1 - óvodastart

Szeptember 1-jével elkezdődik az ovi újra, Bebő nem tudom, hogy hogy fog hozzá állni, először mondta, hogy nem szeretne menni, aztán a szomszéd kisfiú már jár, így ő is szeretne már menni. Aztán majd meglátjuk, ha ott kell őt hagyni, akkor mit fog szólni hozzá, most lesz középső csoportos :)

Mondanom sem kell, hogy mindent kinőtt, így aztán újat kellett venni benti szandálból, szerencsére a dikmanban (Deichmann népies neve) találtam egy kívül-belül bőr szandit 4000- vagyis 3990 Ftért,. mennyivel jobban hangzik így. 
A dechatlonban lőttem 2 vékony anyagból készült melegítőt 990 Ft/db, ami szupi, mert Bebő nem hajlandó a harisnyára rövidgatyát venni, igaza is van, én sem vennék! ;) Viszont egyedül még nem tudja felhúzni ha kimennének a harinnyáját, úgyhogy jó jön a vékony melegítő! 

Ovisgatyák verdával turbózva! :)
Mivel ez egyszínű kék, baromi unalmas, ezért a H&M-ben vettem verdás rávasalót, a verdás 990 Ft-ba kerül (3 db), viszont a halálfejes csak 790 Ft/ 3 db. 
Egyben két régebbi melegítő térdét is "bestoppoltam velük", még jók lesznek egy zsezlonyra! Igaz, hogy már Bebő bokáját verdesi a melegítő, de oviba, az is jó:))))
Mindkét régi melegítő bal térde volt kilyukadva, így a kék melegítőkön is a bal térdre vasaltam rá.
Nagyon egyszerű a rávasalás, csak egy vizes ruha kell hozzá, színén is 1 percig kell vasalni, a vizes rongyon keresztül, meg a fonákján is! És már kész is van!
Máshol is néztem rávasalót, de ennél olcsóbban nem találtam, volt, hogy egy darab került 700-800 Ftb-ba!

Szerencsére ágynemű, törülköző nem kell, így még az oviszsák, de ezt már megvarrtam, lásd Varrásláz bejegyzésemet!  

Aztán már csak tisztasági csomagot kell beszerezni, ami elég húzós, mert minden hónapban 100 szalvéta, 4 tekercs vécé papír, 2 baba folyékony szappan és még valami, ami nem jut eszembe - eszembe jutott 100 db zsepi! Ja még kell fogkrém és fogkefe! Hiába vettem az aldiba bob the buildereset, az már most látszik, hogy 2 hétig sem fogja bírni Bebő fogmosási technikája mellett, ami többek között abból áll, hogy rágjuk szét a fogkefe fejét!

Ti már mindennel készen álltok? Nálatok is kilyukad a nadrág a térdénél? Ti hogy oldjátok meg? 

2011. augusztus 30., kedd

Hajmosás öko módra - sampon szódabikarbónából :)

Ezen az oldalon találtam meg, hogy hogyan lehet sampon és öblítőt készíteni fillérekből, természetesen, vegyszermentesen, környezetkímélően. :)
Igaz nincs trendi, csilli-villi csomagolásban, de a lányom pink műanyag tányérában kevertem össze a szódabikarbónát a vízzel, ez már trendi és ha még ragasztanék rá Swarovski kristályokat - kaptam lózsaszínt, akkor beájulnék, vagy Allo Kitty matricát! :))

A sampon és az öblítő elkészítés nem kerül többe pár percnél, erről egy videót is forgattam, bocsi a minőségéért, de így szemléletesebb!!

Megmondom őszintén, hogy először fura volt a szódabikarbónás pasztát a hajamba kenni, természetesen nem habzik, inkább sprőd lesz tőle a hajam, de a fejbőrömet bizsergette! 30-ig számoltam és utána lemostam!

Utána jött az öblítés, a videón látszik, hogy egy összenyomott ásványvizes palackban készítettem el, ezt találtam csak, mert üres flakonom nincs, a kupakot meg kilyukasztottam egy éles késsel, így tudtam sprickolni!

Nos az ásványvizes palackba öntöttem az almaecetet, aztán szemmértékkel még felöntöttem vízzel és tettem hozzá citromolajat. Ezzel öblítettem le a hajamat, pillanatok alatt a sprőd hatás selymessé vált, az almaecet nem olyan durva szagú! Most, hogy megszárítottam csak a citromolajat érzem! 

És most jöjjön a RECEPT!

2 evőkanál szódabikarbónát (gyógyszertári!!!) keverjünk össze annyi vízzel, hogy paszta szerű anyagot kapjunk  - nekem kicsit hígabb lett, de így is működött! Ez közepes hajra elé, nekem az van, bőven elég volt!!!
Aztán ezt dörzsöljük bele a hajba, fejbőrbe és hagyjuk rajta 20-30 mp-ig, én 30-at számoltam.

Öblítő: 1 rész almaecet (vagy citrom levet), hozzá 4 rész víz és bele olyan illóolaj, amit szeretsz, vagy alább hajtípusonként a megfelelő, szerencsére nekem citrom volt itthon és a világos hajamra az is a megfelelő, meg zsírosra is!

Hogy milyen illóolajat (1-2 cseppnyit) adj az öblítőhöz, ahhoz a belinkelt oldalon találsz útmutatót, de ide is bemásolom:

  • zsíros hajra: citrom, levendula, rozmaring, ciprus, bergamott
  • korpás fejbőrre: teafa, levendula, eukaliptusz
  • száraz hajra: ylang-ylang, eukaliptusz, geránium, rozmaring, rózsafa
  • hajhullás ellen, hajerősítésként: rozmaring, zsálya, cédrus, boróka, kamilla, levendula
  • sötét hajszín élénkítésére: rozmaring, cédrus
  • világos hajszín élénkítésére: citrom, kamilla
Ti milyen sampont használtok? Ha kipróbáltátok akkor mi a véleményetek erről a módszerről??

Mosószóda - Takarítás, mosás pénztárca és környezetkímélően

Öko mosó Tünci alapkellékei:)
Férj már röhög rajtam, hogy bezöldültem, na nem a bőröm színe lett zöld, hanem mosásra, takarításra régi módszereket alkalmazok és ezen röhög! Szódabikarbóna, ecet, mosószóda, ezt sulykolom mindenkibe!:)

Szomszédbulin ecseteltem, hogy ecettel öblítek, erre az egyik szomszéd húga, aki szintén ott volt kerek szemekkel nézett, hogy attól nem lesz büdös a ruha, nem kérem, nem lesz büdös, hanem PUHA lesz, nagyon puha és nem műszagú, amit nem bír elviselni az orrnyálkahártyám!!!

Szóval elfogyott az öko mosószerem, vagyis nagyon kicsi van belőle, azt az igazán finom mosásra, ing, pulóverre tartogatom. 

Így aztán ma a színeseket mosószódával mostam ki, olyan 3 evőkanálnyit, ha nem többet tettem egy régi arieles adagolóba és felöntöttem meleg vízzel, kicsi ujjammal összekevertem, jó, hogy most nem volt seb rajta, mert pénteken a sebes ujjammal kevertem össze, azt hittem összecsinyálom magam, annyira csípett. :)

Aztán a jó öreg ecet az öblítő adagolóba.  Most nem tettem mellé citromfű illóolajat, legközelebb teszek!
Mosószóda a müllerben fél kiló 310 Ft volt, szerintem ilyet olcsóbban is lehet kapni!! Dm-ben is lehet kapni, lásd a képen!

Hogy mire ajánlja még az Ökoblog a mosószódát lásd lejjebb:

Mosásra: akár a hagyományos mosószer felének, harmadának a kiváltásához  - már ezzel is olcsóbbá, környezetkímélőbbé lehet tenni a mosást - illetve a mosódió mosási hatékonyságának fokozására is kiváló (1-3 evőkanál).

Áztatás: érdemes áztatásra is használni, például erősen szennyezett, foltos, olajos ruháknál, mert jó eredményt érhetünk el. 15 liter forró vízbe 1-2 evőkanál mosószódát tegyünk Akár egy éjszakára is bent hagyhatjuk a ruhákat.

Mosogatás: 5 liter forró vízben oldjunk fel 1 evőkanál mosószódát. Ezzel eltávolíthatjuk a zsíradékot és az égett foltokat is. Az üvegedényeket érdemes ecetes vízzel öblíteni, hogy ne foltosan száradjanak!

Általános tisztítószerként: tűzhely, csempe, piszkos kefe, konyharuha, mosogató rongy és szivacs tisztítására 1 liter meleg vízben feloldott 1 evőkanál mosószódát érdemes használni!

Ti mire használjátok, ha használjátok a mosószódát???? 

2011. augusztus 29., hétfő

Varrásláz

Oviszsák
Egyik legszebb szülinapi ajándékomat kaptam meg, méghozzá édesanyám régi varrógépét megcsináltatta apukám és az lett a szülinapi ajándék!
Eddig nem nagyon vettem elő, mert két gyerek mellett nyugodtan leülni nem lehet! Viszont a pénteki napot a varrásnak szenteltem, nagyon élveztem.
Nos nem vagyok egy varrónő típus, egyenesen is ritkán megy a varrás, de azért megy!
Még korábban a Diegoban vettem voila függönyöket, 3 szobára kevesebb volt, mint 8 ezer forint, igaz egyszínű, de a felső szintre jó lesz, alul életem legdrágább függönye van a kikától. Mondjuk telepjárósok kiröhögnék az árát, de nekem fájt!!

A felső szintre szánt függönyök eddig ott feküdtek a vendég szobában felállított számítógép asztalon, most elővettem őket, Tüccsi rózsaszín és Bebő zöld függönyei készen, és a mi szobánk erkélyajtójára való is kész, az ablakra már nem volt erőm! Majd ha elkezdődik az ovi és Tüccsi alszik!!!
Férjnek már "csak" fel kell fúrnia a karnisokat, szerintem ez lesz a legnehezebb meló!

Asztali futó
Erős felindulásból varrtam még egy terítőt, meg a mosogató alatt lévő szekrényre függönyt, mert még mindig nem szerezték be és csinálták meg a fiúk a fiókot és már utálom, ahogy kinéz! Lehet, hogy ez annyira nem fog nekik tetszeni, hogy azonnal beszerelik a fiókot! :))
Aztán varrtam még egy kenyeres zacsit és Vendi magasított ágyához két függönyt, hogy alatta jobban elbújhassanak, az a kedvenc helyük!
Tervben van még 2 zokni és bugyitartó is a pelenkázó szekrény oldalára! A zoknik egyik fele mindig beleveszik a ruhahalomba és soha sincs meg a párja, vagy az ufók specializálódtak rá! :))

Kenyeres zacsi
Néztem párnáknak is anyagot az ikeában, de azt majd jövő hónapban! Tervezek elmenni a kárpitos boltba és ott megnézni, hogy mennyi a szivacs ára, hogy abból vágjak székpárnákat és hozzá veszek anyagot és megvarrom!! Lassan megérkezik az erkélyre a bútor, soha jobbkor, arra is szeretnék varrni párnákat! Ebayen rendeltük 1 fa asztal négy összecsukható székkel 96 euróért! 

Talán olcsóbb, mint ha készen veszem! Bebő úgyis oviba megy elsejétől, szabad a pálya :DD

Ti szoktatok varrni?? 


2011. augusztus 24., szerda

Kuponok sokadszor

Spar kuponfüzet
Megérkeztünk Bebővel és Tüccsivel  a mamához, vártunk rá, mert még el kellett valamit intézni, amikor a postaládába megláttam a napi kultúrát, a reklámújságokat aposztrofálom így! Látom a spar reklámújságba, hogy kuponfüzet, mi van?? A szokásos 500 Ft-os kupon mellett erre is felhívták a figyelmemet!

Amikor  visszaérkeztem Pécsről, mert Bebő ott akart nélkülünk maradni, mondván a Mama olyan okos, mindig azt csinálja, amit én akarok! :D
Nos felléptem a Spar oldalára és megtaláltam a kuponfüzetet, íme itt lehet megnézni:
500 Supershop pontért lehet hozzáférni augusztus 25-től. A kuponok október 25-ig érvényesek!

Tesco kupon minta
Fellelkesülve meglátogattam a Tesco kupon oldalát, ott is találtam újakat itt találod meg őket: 
A kuponokra rá kell klikkelni és úgy lehet kinyomtatni! 


Érdemes a Takko hírlevelére is feliratkozni, mert most kaptam egy 30%-os vásárlási kupont, ami augusztus 28-ig tart egy termékre lehet igénybe venni.

A Nők Lapja újságban meg láttam, hogy 37. héten lesz tele kuponokkal, pld cora teljes bevásárlókosárból 10%-os kedvezmény lehet majd kapni, ha többet tudok róla részletesen beszámolok róla! :))

Mit szóltok??? 


2011. augusztus 23., kedd

Tapasztalatok

Néhány tapasztalat az elmúlt bejegyzésekhez visszakanyarodva:

1. amióta ecetet teszek öblítő tartályba, előtte nem használtam öblítőt, (na ez nem teljesen igaz, nemrég vettem, dm kuponra -25% és plusz még a -15% Frosch öblítőt), azóta sokkal, de sokkal lágyabbak a ruhák! Frosch öblítőből meg alig teszek bele.
Most rendeltem citrusolajat, vagy mit?, illóolaj 100%-os tisztaságú, kíváncsi leszek, ezt kívánom hozzáadni az ecethez. El is fogyott a folyékony öko mosószerem és most ki akarom próbálni a mosódióra öntök forró vizet és teszek hozzá mosószóda kombit, hogy az hogy fog mosni?! Majd írok róla külön bejegyzést! :)

2. amióta a fehéreknél használom a mosószódát és a szódabikarbónát elkezdtek kifehéredni a totál sárga atléta trinyók is! Férj mániája, hogy a Nivea golyós hónaljkencével a mellkasát is bekeni, az meg olyan sárga foltokat hagy, hogy csuda!!!

3. felvágottak helyett: amióta kencét csináltam, azóta nem hiányzik a felvágott, na jó vettem kolbászt itthonra, de ennyi, tegnap elkészítettem a második adag májkrémet, mert elfogyott! Túró még van egy kicsi! Gyerekek mamához mennek, úgyhogy a héten már több adagot nem készítek! Jövő héten meg kezdődik az ovi, kíváncsi leszek!

4. a fürdőkádat is ecetes szódabikarbónával mostam, legközelebb maszkot veszek, mert az ecet kb. annyira marja a torkomat, mint a zsíroldó!!!

5. amióta tudom, hogy ingyen beszélek T-home-ról T-mobile irányba, azóta csak azon hívok mindenkit!

6. amióta csapvizet iszom, semmi bajom nincs, előtte sem volt, de tényleg nem rossz! Egy baj van vele, hogy fel kell állni és kiengedni a csapból, mert az ásványvizes palackot magam mellé tettem és csak beleittam, hiába a lustaság!!!

7. a tv-t és internetet minden második este eszünkbe is jut kihúzni! De az akkor is sokat jelent, szerintem, igyekszem a tudatomba vésni, hogy az legyen az utsó lépés, amikor elhagyom a nappalit és elmegyek csucsukázni!

Jövő hónaptól lejárt a gyedem és már csak gyest fogok kapni, úgyhogy még jobban össze kell húzni a gatyaszíjat!!! Kénytelen leszek még jobban megnézni, hogy mit vásárolok és mit hogyan használok!

Kíváncsi vagyok a rendelt szappanra, sokat várok tőle!!!

Nektek sikerült valamivel spórolni?? Úgy hogy az ne fájjon? 

2011. augusztus 22., hétfő

Pipperológia

Atlantik szappan, hm ruhásszekrényben?
"Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni. Szabad az én galambomnak egy pár csókot adni!"
Most olvastam a gyerekeimnek ezt a mondókat és erről jutott szembe, hogy tényleg szappan, hogy elfelejtettük, pedig régen nem volt más! 

Baromi sok flakon van a kád körül, igen még nincs felfúrva polc, meg ilyenek, mert a falban mennek a fűtéscsövek és hűbelebalázs ( ami azt jelenti férj szájából, hogy soha) nem lehet belevágni a felfúrásba.

Nos mivel a tusfürdők, samponok, balzsamok, gyerekfürdetők, iszonyú mennyiség számomra ismeretlen anyagot tartalmaznak, így utána néztem, hogy mi lehetne az alternatíva, egészséges és költségkímélő megoldás.


Kozmetikumból, már amennyit magamra kenek, mert itthon nem szoktam magam kifesteni, dm alverdét használok! Azt szeretem a legjobban!

Szerencsésnek mondhatom magam, mert nagyon jó bőröm van, pattanásom is csak akkor, ha az elsárkányosodás lesz úrrá rajtam 28 naponként!

Most kezdem rávenni magam arra, hogy az egyik volt gimis osztálytársnőm termékeit kipróbáljam, szappant főz, tesómék és barátnőmék is átálltak a szappannal való mosakodásra, nem erre, sima boltira!
A dmben én is vettem hibiszkusz szappant, meg alverdéset is, de nem olyan kellemes utána bőröm érzete, viszont azt vettem észre, hogy a lábamon és a karomon a bőr nincs úgy kiszáradva, mint a tusfürdő mellett!

Nos azt a szappant, amit kinéztem, lehet hajmosásra is használni, meg a gyerekeket is lehet benne fürdetni, azt is ígérik, hogy nem kell testápolót használnom ha ezzel fürdök, baromi kíváncsi vagyok, úgyhogy ma meg is rendeltem. 

Ha jó tapasztalataim lesznek vele, akkor mindenkivel megosztom a beszerzési forrást!
A hajmosóra meg számtalan öko/olcsó/ megoldást találtam, ezzel külön bejegyzésben kívánok foglalkozni! :)

Ha ez a szappan beválik, akkor legalább 6 flakonnal lesz kevesebb a fürdőszobában (a végén nem kell felrúni azt a polcot) !!! És egyben ennyivel kevesebb vegyszer kerül ránk és megspóroljuk a rájuk költött pénzt!!! :))


Ti hányféle szert használtok? Nem gondoltatok még arra, hogy valamilyen másik alternatívát találjatok helyette? Vagy ez a kényelmes??

2011. augusztus 18., csütörtök

Csomagok!!

tv+internet+telefon! Melyik csomag? Melyik szolgáltató?
Na nem megint a bőröndpakolás lesz a téma, se nem az ajándékozás, még a ruhapakolás, még csak a bevásárlásról sem lesz szó!

Szoktátok figyelni, hogy mennyit telefonáltok, milyen csomagban nézitek a tévét, ha néztek, vagy milyen csomagban interneteztek? És akkor még ott a mobil előfizetés, vagy kártyás, és hogy járna jobban az ember - erről később!?
Nem beszélve a bankszámla költségeiről, hiszen az is 12 hónap alatt tetemes összegre rúghat!

Miért jutott eszembe, nos ideköltöztünk és nem volt sem internetünk, csak stickes, sem tévénk, sem telefonunk. Így aztán körbejártuk a témát, először is, hogy milyen rendszert akarunk, persze, ahol kábel be van kötve egyértelmű. Végül a tányéros mellett döntöttünk, mert a vállalkozó, aki eladta nekünk a házat, nem húzott be UTP kábelt, így más lehetőség nem is nagyon volt!

Csomagban vettük a szolgáltatás, így egy szolgáltatóhoz elköteleződtünk igaz, neki is 1-vagy 2 évig kell tartania ezt az árat, kivéve, ha mi változtatunk az előfizetésen.
Most például vettünk egy Speak csomagot, igaz havi 495 Ft, de legalább van értelme, hiszen van benne 4 német csatorna, ami férjnek nagyon hiányzott, meg nekem is, mert így folyamatosan focit nézhetek..... 

Nos kiderül, amit én nem is tudtam, hogy a T-home földi vonalról a T-mobile-t ingyen lehet hívni, meg minden földi számot, köztük anyóst, nagyit, nagyapit és minden egyebet! Eddig barátnőmmel órákig beszéltünk a Telenorral - T-Mobile felé, ez havi 4 ezer forintomba fájt, de van, amikor hónapokig nem találkozunk, mert vagy az ő 3 gyereke beteg, vagy az én kettőm! Beszélgetni meg muszáj! :)

Az is kiderült, ha az én nevemen lévő stickes netet hozzákapcsoljuk a férjem előfizetéséhez, akkor abból is 40% kedvezmény jár!

Akit érdekel, hogy milyen lehetőségek vannak a körzetében és milyen áron, (mindenáron) :), akkor azoknak ezt az oldalt ajánlom, most találtam!!! http://www.telko.hu/mpage/kombinalt-tv-internet-telefon-szolgaltatasok-osszehasonlitas Irányítószámot be kell adni és már adja is ki a szolgáltatókat!

Lehet, hogy elenyésző a különbség, de lehet, hogy nem, és akkor azt 12szeresével megszorozva, már talán komolyabb összeg jön ki, ami megéri a fáradtságot a cserére!

Figyelem!!! A bekötési díjjal is számolni kell, tehát úgy érdemes választani, ja pssszt! és ha újat rendelünk, akkor lehet férj nevére is, és akkor az már új előfizetőnek számít!!

Szóval érdemes ezeket a kiadásokat is körbe járni, remélem Benneteket is érdekel!! Ti tudjátok milyen csomagotok van? Szoktatok ezzel foglalkozni? Vagy mindig figyelitek a jobb ajánlatokat? Figyelmeztet erre Benneteket a szolgáltató?

Bankszámla csomaggal később foglalkoznék, külön bejegyzésben!

Pakolás spórolás!? - Idő és idegeskedés megtakarítás :)

Anyaként egész életem a pakolásról szól, régen nem érdekelt, ott rohadjon meg, majd ha kedvem lesz hozzá!

Azért most is van, hogy ott rohadjon meg, de muszáj megcsinálni, még senki sem akarta helyettem elvégezni.
Most bőrönd pakolásról lesz szó!!!

gyerekruhák vannak benne:))
Nagyon sokat utazunk, havonta legalább egyszer, hétvégére, sajnos nem a tengerpartra! Bebő még csak 5 hetes volt és már mentünk is Pécsre a mamához! 
Elsőnek csak gyerekcuccokkal volt tele az autó, egy bőrönd a gyereknek, mózeskosár, autósülés, babakocsi, pelenkázótáska, és egy bőrönd nekünk.
Most már nem így van, szerencsére, nagyobbak a gyerekek, két gyerekkel van egy bőrönd nekik és egy nekünk. Az övékébe még a kispárnák és a takarók is bent vannak. Legjobban a változó időt utálom, amikor kell rövid és hosszú is és mindig az nincs, ami kéne!!!

Szörnyű hétvégénk lesz, vagyis biztosan nagyon szórakoztató, de pakolás szempontjából halál. Nos, péntek este lemegyünk Pécsre, szombaton délben megünnepeljük mama szülinapját ebédkor, aztán összecuccolunk mindent és elmegyünk Ófaluba, ahol férj nagybácsijának 70. szülinapja lesz, kapunk matracot azon aludhatunk, ami szupi is lenne, de másnap reggel, azaz vasárnap fél 11-kor a szomszéd faluban kell lennünk díszpuccba, mert mi leszünk Lujzi keresztszülei!

Nos itt a feladat, úgy kell pakolni, hogy meglegyen minden és ne kelljen ötvenszer átpakolni mindent!

Tudom ez nem nagy cucc, de holnap reggel kénytelen leszek  leülni, egy ceruzával a kezemben és szépen összeírni, hogy mit hová pakolok és mit veszünk fel hová! Tervet kell készíteni, hiába az idő múlásával, már én sem tudok mindent megjegyezni, azzal, hogy 5 percet szánok rá, baromi sok idegeskedéstől, üvöltözéstől - férjjel és pakolástól kímélem meg magam! 

Igyekszem nem 10 váltás ruhát pakolni a gyereknek, de ma is csak 2 váltó gatyát vittem és nem volt elég, mert drága fiam kétszer esett bele a Dunába, na nem volt vészes, mert sekélyebb részen voltunk! :) Hab a torkán, hogy lányom is beesett a vízbe! Sebaj, őt is átöltöztettem!!! :)) Anya nem ideges, anya nyugodt, anya nem kiabál, anya mosolyog, anya nem kap gyomorgörcsöt, anya örül, hogy gyerek örül, anya gyerek lesz megint és átérzi, hogy milyen jó pancsolni! OMMMMMMMMMMMMMMMMMM


Kérdés, hogy Ti hogy oldjátok meg az utazást? Hogy pakoltok? Én még képes vagyok az utsó pillanatban még egy fél kilónyi ruhát bedobni a bőröndbe!!!

Ennél már csak a kipakolás lesz undorítóbb :))) Nekem soha semmi sem jó, mert azabaj!!!!

2011. augusztus 17., szerda

Csapvíz, vagy ásványvíz- nem a brit tudósok ajánlásával!

FIGYELEM, EZ EGY ANTITUDOMÁNYOS CIKK, A BRIT TUDÓSOK SEMMILYEN CIKKBEN SZEREPLŐ ÁLLÍTÁST NEM ERŐSÍTETTEK MEG!!!! CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE !!!J
Baromi sok ásványvizet veszünk, mi bubisat iszunk, gyerekeknek meg vendégeknek, akik bubi menteset isznak, azoknak azt! Ilyen melegben 12 darab másfél hétre elég, talán! 

Van, hogy naponta 2-3 palackot viszek ki, mert a garázsban gyűjtjük őket, hogy később a gyerekekkel együtt elvigyük a szelektív gyűjtőbe!

Miért nem iszunk csapvizet??? Nem is értem, most hogy erre rákérdeztem, felállok a kanaéról és iszom egy pohár csapvizet, amióta ide költöztünk max. gyógyszer beszedéséhez és főzéshez vettem vizet, úgy nem ittam meg egy pohárral sem!

Megvolt, még ÉLEK!!!J Nos első kóstolásra selymesnek tűnik, később érzem a klórt egy kicsit! Vagy valami ahhoz hasonlót, vagy csak halluccinálok! Ti már kóstoltátok a sajátotokét???

Általában Szentkirályit szoktunk venni, vagy Theodorát, de most Nestlé van itthon, gyereknek Szentkirályi, mert valahol olvastam, hogy az sem mindegy, hogy milyen ásványi anyagok vannak a vízben.

Számos cikk szól arról, hogy most csapvíz vagy ásványvíz, lent be is linkelet párat, csak annak akit érdekel! 
Lényeg, hogy én mit hámozok ki belőle! 

Nézzük, milyen előnnyel bírnak a palackos vizek számomra:

  • azt a tudatot adja, hogy milyen egészséges,
  • buborékos, nem nekem kell szódát csinálni, ami egész gyerekkoromat végig kísérte, amikor már nagyobbak voltunk, mi voltunk a szóda és kávé előállítók,  azóta pszichiáterhez járok. Nekem is vágyam, hogy ha a gyerekek reggel felkelnek, akkor csendben lejönnek, nem ébresztenek fel, és amikor végre magamhoz térek vár a gőzölgő kávém muhahhah -  gyűjtök a gyerekek felnőttkori pszichiáteri kezelésére!!!

mi szól az ásványvíz ellen:

  • haza kell cipelni - jó van kocsim, de akkor is betenni a bevásárló kocsiba, aztán kitenni a szalagra, aztán visszatenni a kocsiba, miközben szétszakították a 6-os gyűjtőt, és így az egész összeesik, káromkodsz egy sort, aztán a kocsiba teszed, aztán itthon kiveszed a teljesen szétesett 6-os gyűjtőt! 
  • baromi sok pénzbe kerül,
  • gyorsan kimegy belőle a bubi,
  • nem mindegyik jó ízű, sőt!
  • utána a műanyag palackot össze kell nyomni, ki kell vinni a gyűjtőbe, aztán elcsattogni vele a gyűjtőig - egyrészt lusta vagyok, másrészt meg ennek a nagy része nem a szelektívben végzi, hanem a környezetet szennyezzük vele - nem vagyok teljesen zöld, csak félig!

mi szól a csapvíz mellett:

  • kinyitom a csapot azt folyik,
  • kényelmes, olcsó.

mi szól ellene: 

  • nem trendi (régi szlengben ciki) csapvizet inni, akkor tuti nem törődsz az egészségeddel! 
  • Nmérgezed magad antibiotikummal, fogalmazásgátlóval, stb., meg aki a Duna vizét issza, az a saját vizét issza vissza!!!NNNNNNNNNNNN
  • rossz az íze -  bár néhány ásványvíznek is szörnyű - különben meg elviselhető
  • sajnos nem bubisan folyik ki a csapból, tehát egy szódakészítő is kell hozzá! 
Tulajdonképpen szerencsém van, mert a gyerekeim is inkább vizet isznak, mint bármi mást! Így hát azt nem tehetem meg, hogy nekik csapvizet adok, magamnak meg ásványt!

Férj nem iszik vizet, sajnos allergiás rá :) Inkább fröccsben fogyasztja, ahhoz meg sokkal jobb lenne a szódavíz!
Közvélemény kutatást végeztem, hogy férj mit szólna, ha vennénk egy szódásüveget, de ugye abból meg mindig akkor fogy el a szóda, amikor inni akarsz!!! Válasz nem érkezett, mert Bayern München meccs van, így jártam! Bocsi mégis kaptam: Ppppersze! Szerintem fogalma sincs mit kérdeztem JJJJJJJJJJ

Na most szétnézek a szódapiacon - ígérem jelentkezem, hacsak nem szippant be J

Természetesen vannak különféle szűrők is, arról is olvastam tesztet, nekem is volt Laica típusú, mindig szűrőt akart cserélni, ami drágább volt, mint maga a szerkezet! Tudom vannak különféle beépíthetőek is több százezerért.

Kompromisse - hallom a német tévében, nos igen, kompromisszumot kötök, méghozzá azt, hogy kipróbálom egy ideig a csapvizet, magamon is és meglátom, hogy hogy járok jobban, minden szempontból, persze kísérletem nem szigorú orvosi ellenőrzés mellett végzem! Brit tudósok tuti nem fognak cikket megjelentetni róla! 

Persze ehhez nem kérdeztem meg gyógyszerészemet és háziorvosomat!  Remélem életben maradok a kísérlet végéig, drukkoljatok :DDD

Ti hogy vagytok a vízkérdéssel? Csapvíz vagy ásványvíz?? Tisztítva a csapvíz, milyen szűrőt használtak, vagy a'la natur? Használtok még szódásüveget?  Ti csapvízen nőttetek fel és még éltek?? :)


cikkek: 
http://kornyezetbarat.hulladekboltermek.hu/cikk/1012/563795/20100322_vizmertek_1.htm
http://tudatosvasarlo.hu/cikk/csapviz-nem-art-egeszsegnek
teszetek:
http://index.hu/tudomany/2010/08/31/asvanyviz/
http://tudatosvasarlo.hu/cikk/termekteszt-csapviz
És még több ezer cikk, ha beírod, hogy ásványvíz vagy csapvíz!

Szikkadt kenyér nyomában

Szikkadt kenyérre mi legyen?
Folyamatos azabaj, hogy vagy sok kenyér van itthon, vagy nincs itthon kenyér! Lányom ugye nem szereti a kenyeret, tepertőt is magába enné, kenyérfóbiája van! Férj gyermekkorában szerzett sérülések miatt hajlandó bármilyen péksüteményt (zsemle, kifli, olívás kenyér, stb.)  megenni, csak rendes fehér kenyér ne legyen! :D

Így aztán nekem állandó probléma, hogy mit csinálja a kenyérrel. Van amelyik megpenészedik, azzal semmit, de iszonyat lelkiismeret furdalásom van, ha kidobom, Afrikában éhen halnak, én meg kidobom! :(

Ami menthetetlen, az megy  a hűtő tetejére Jó Kenyeres papírzacsikba, vagy amibe voltak  és várnak arra, hogy ledaráljam őket prézlinek. Azt figyeltem meg, ha előre lereszelem, akkor megavasodik a műanyag tartóban. Van valamilyen fortélyotok, hogy ezt ne tegye? 

Mondjuk nagyon ritkán csinálok rántott húst, akkor is inkább tepsiben. Utálom, ha minden terjeng az olajszagban, nem beszélve, hogy mennyi olajat kell hozzá használni, ha meg tepsibe teszem, sokkal kevesebbet! (Szilvás gombócot, derelyét, túrógombócot nem szeretik)

A szikkadt kenyér előszeretettel használom még zsemlekocka készítésére, mert a gyerekek szeretik a  (k)rémlevest, legalább nem látják mi van benne ;) És ehhez szoktam adni. Tüccsi ebben az egyformában eszik kenyeret, pirítva! Még leves nélkül is megeszi, csak úgy elropogtatva! 

Aztán reggelire bundás kenyeret, utána meg szellőztetek, na ezt is szereti Tüccsi!!!:)

Még mibe jó a szikkadt kenyér, hát fasírozottba, ezt sem szoktam sűrűn csinálni, de most láttam, hogy a kencék már igencsak fogyásnak indultak, kb. ma estére és holnap reggelre maradt belőlük, úgyhogy most jön a második adag májkrém  ( ma végre megette Bebő) éljen és ízlett neki! :) És fél kiló darált húsból fasírt! 

Nektek milyen ötletetek van szikkadt kenyér felhasználására, hogy semmiképpen ne kellejen azt kidobni???? 

2011. augusztus 16., kedd

Vödörnyi víz egy kézmosásra


Melyik gyerek nem szeret pancsizni?
Akinek van kicsi gyereke tudja, hogy náluk hogy megy a kézmosás. Nos nálunk egy vödörnyi tuti elfolyik, és tök mocskos marad a keze! :D

Baromi sok vizet használunk, minden nap meg a mosogatógép, ugye főzök, így aztán van mit elmosogatni, azért mosogatok is egy kicsit, mert mindent nem tudok betenni. Hetente 3-4 alkalommal megy a mosógép is.
Minden nap zuhanyzunk, gyerekek fürdenek - na ezen lehetne spórolni, heti egy fürdéssel. Aztán itthon vagyunk, most jelenleg hárman, igaz ebből Trudi nem használja még a vécét! ;)

Összesen  4 csapunk van, ebből két mosdó, egy zuhanyzó és egy konyhai csaptelep.

tudatosvásárlók oldalán találtam ezt az érdekes megoldást! A csapok szűrőjét kicserélve tudjuk szabályozni, hogy egy perc alatt mennyi víz folyik el, egyes megoldásoknál 22-15 liter/ perc elfolyás helyet 4 liter/ percet mond, kíváncsi leszek! Lehet írni nekik és kiszámítják, hogy mennyit spórol az ember, ha a perlátort felszereli! Biztos máshol is lehet kapni! Ez nem a reklám helye, csak egy költséghatékony megoldás ismertetése!

A mi havi átlagos használatunk melegvízből olyan 4-5 m3, hidegvízből ennél több, szerintem 8 is megvan!

Megbeszélem urammal, Tibivel, és apámmal, hogy milyet kéne beszerezni és felszereljük, kíváncsi vagyok, hogy mennyit lehet így megspórolni?! A víz díja itt 234 Ft/m3, de a csatorna díja dob a képleten mert az még +406,62 Ft! Így összesen egy m3 víz ára 640,62 Ft, ehhez még hozzájön a melegvíz előállítás költsége is! Amin szerintem nem tudunk spórolni, mert a közös kazánból megy!

Megkaptam a kalkulációt és abban ezt írja:

"Az Ön(ök) egy főre jutó vízfelhasználása jelenleg 99 liter/nap (Az európai átlag 200-400 liter/nap, a magyar városi átlag 150-160 liter/nap), melyet Ön a választott vízadagolókkal várhatóan 74 liter/nap-ra csökkenthet!


A megtakarítható víz- és csatornadíj 23.040,- Ft/év*, a melegvíz előállításához szükséges energiaszámláin pedig várhatóan további 12.258,- Ft**-ot tud éves szinten megtakarítani!

Az Ön által megadott adatokat figyelembe véve éves szinten nagyságrendileg összesen 35.298,- Ft-ot tud megtakarítani víz-, csatornadíj és energia számláin!***

Számításaink során a havi vízfogyasztás rovatban Ön által megadott 12m3 értéket vettük figyelembe (3 fős városi háztartás országos átlaga 13,95 m3), kérjük jelezze, amennyiben az Ön által megadott érték korrigálásra szorul!"


Az „EcoPanel Standard” előnycsomag + kiegészítő darab egyszeri beruházási értéke szállítási díjjal együtt: 8.810,- Ft.

Ne késlekedjen, rendelje meg Ön is energiahatékony vízadagoló készletét, és takarítson meg évente 35.298,- Ft-ot víz-, csatornadíj- és energiaszámláin!"

Kíváncsi leszek! Ha felszereltük és már nézzük egy hónapja, akkor én is beszámolok arról, hogy mennyit spóroltunk vele! :)


Ti használtok ilyet, van valamilyen tapasztalatok ezzel kapcsolatban? Ha van szívesen venném, ha megosztanátok velünk! 

2011. augusztus 15., hétfő

Közösségi spórolás - összefogás

Egy 6 lakásos társasházban lakunk (igaz még csak 5 lakó van) március óta, a lakókkal jól megvagyunk, esténként sörözős, borozós, vagy csak udvaron állós spontán közös gyűléseket szervezünk, általában nagy röhögések mellett! :)

Sajnos a vállalkozó, aki kivitelezte a házat csődbe ment, nem a szó szoros értelmében, de a lényeg, hogy nem csinál semmit! :(

Így aztán mi vettük a kezünkbe az irányítást, szervezkedünk, most vasárnap éppen kaput szereltünk, mert feltörtek a "zárt" udvaron két autót. Vagyis a zár már mit sem tartott, mert az ide érkező emberek széttépték, így bárki be tudott jönni. Be is jött!:(

Vasárnap uram és szomszéd potom 3 óra alatt kicseréltek rajta mindent és biztonságossá tették, így is be tud jönni bárki, de nem olyan egyszerű.

Most közös riasztórendszeren dolgozunk, szeretnénk mi is riasztót, mert ez nem állapot, hogy félünk, így azt beszéltük, hogy közösen lépünk fel a szolgáltatóknál, hogy hátha így kedvezőbb díjat számítanak fel.

Aztán még itt van a kerítés festés, megbeszéltük, hogy a fiúk lecsiszolják, a lányok addig főznek, aztán a lányok festenek, fiúk meg elmosogatnak, erről mondjuk ők még nem tudnak ;)

Most volt gyomirtás, amit én férjem végzett napi levezetőnek minden szomszédnál bepermetezte a gazt, még kerítés sincs kész egymás kertje között át lehet járni, azt sem fejezték be! Megbeszéltük, hogy zsanéros kapukat készítünk egymáshoz, mert a kertbe csak a lakáson keresztül lehet eljutni, ha valami kerti szerelés van és ott dzsuva, akkor mégse az adott lakáson caplassanak át!Arra is kitaláltuk, hogy együtt csináljuk meg! 

Aztán földet is hozatunk és akkor együtt végezzük a fűültetést, nemcsak a közös területeken. Na meg arra is gondoltunk, hogy nem vesz mindenki fűnyírót, hanem közös lesz, persze közös lónak túrós tudom, de meg lehet próbálni!

Van 3 fúrt kutunk, mert hőszivattyús a fűtést és azt ötleteltünk, hogy búvárszivattyúval nyernénk az öntözési vizet, hogy így olcsóbb legyen! Ezt is még át kell beszélni!

Ezekkel a közös munkákkal pedig pénzt spórolunk, amit mi magunk meg tudunk csinálni, azt elvégezzük a ház körül beosztva, hogy jobb, szebb és élhetőbb legyen a környezetünk!

Szívesen segítünk egymásnak, igaz még fiatal a csapat és lelkes! Remélem ilyen is marad!!!
Örülök, hogy alakul ez a közösség, jó, hogy ilyen szomszédok vesznek körül, akikre lehet számítani!!!

Ti milyen közösséghez tartoztok? Szomszédokkal beszélgettek, közösen szervezkedtek?

Előszoba új megvilágításban

Inspiráló! Egy kép a sok közül!
Az úgy volt, hogy felmentem a Golden blogra, hogy szavazzak Lustanyura, és egyben meg is néztem, hogy hol tart. Nos akkor láttam, hogy az életmód kategóriában első urban:eve! Eddig nem voltam nagy blog olvasó, így nem is ismertem! A kíváncsiság hajtott, hogy mi lehet ez az Urban:Eve. Szuper egy blog, tele nagyon jó ötletekkel és csodaszép képekkel, nem beszélve az egész blog kinézetéről, amiért megesz a sárga irigység. :)

Szerencsére, vagy a sors vezette a kezem a klikknél megvilágosodtam, most ELŐSZOBA terén. Olyan bejegyzésre klikkeltem először, ahol az előszobához ajánlott egy csomó ötletet képekkel. Rögtön tudtam, hogy mi kell! Úgyhogy tollat fogtam és elkezdtem felskiccelni, hogy én mire is gondolok, hogy uram értse, hogy mit magyarázok neki. 

Bocsi, nem vagyok rajzfenomén!
Elkészítettem és bemutattam férjnek (bocsi, nem vagyok egy rajzfenomén, sőt!!!), hogy most akkor mit is várok tőle! Nem mondom igen forgatta a szemeit és közölte, hogy nem úgy van az..... Na sejtem, ha ő azt mondja, hogy nem úgy van az, akkor nekem soha nem lesz padom az előszobába, ami alatt még elférnek a cipők is!!! De ilyenkor mindig arra gondolok, amit nagyanyám mondott, hogy el kell a férfivel elhitetni, hogy ő akarta, amit mi akartunk! ;) Nagyapám még örült is neki, hogy milyen jó ötlete van, lásd Bazi nagy görög lagzi, a férfi a fej, a nő a nyak!!! - na ezt vallom! :D

Március végén költöztünk ide, de még nincs minden berendezve az előszoba (más sem),(jó van egy baromi nagy gardrób szekrényünk, apukám csinálta). Egyrészt pénz és másrészt pénz az indok, mindig az a rohadt pénz - szokta volt édesanyám mondani! 

Most azt mondom, hogy nem csak pénz, hanem idő és ráhangolódás és merészség. Végül is csak egy padról van szó, nem messze van egy szuper hely, vagyis én még nem voltam, de a szomszédok oda szoktak fáért menni, nos ott méretre vágják a tömör fát és azt már "csak" össze kell szerelni és be kell festeni olyan színűre, mint a lépcső, szerintem. Aztán rajtam a sor, hogy varrjak falvédőt és készítsek kis zsebekkel valami tárolót, ahol mindenkinek lesz saját fakkja, ahová beletesz akármit!

Jelenleg mindent a konyhapultra pakolunk! Rajtam a világ szeme, hogy kiszámítsam, hogy mi kell és mennyi, aztán elmegyek a Bakosfába és megkérdezem, hogy mennyi az annyi és tiszta képet kapok, már csak egy tükör kell, meg egy akasztó! Akasztó ikeából lesz, tükröt még nem tudom, lehet, hogy máshonnan! 

A falra nálunk nem lehet sokat akasztani, mert falfűtés van, így fúrás érzékeny! 

Fel vagyok ajzva, remélem férjet is sikerül hasonló állapotba hozni. Ha megvannak az árak, akkor felterjesztem elbírálásra:))) Majd készítek prezit  és bebizonyítom, hogy miért éri meg nekünk, hogy ő csinálja meg;)

Kuponok után - augusztus

Most néztem, hogy melyik áruházban találok kuponokat, amik élelmiszer vásárlásra vonatkoznak!
Itt van a Sparos, ami 5000 Ft felett 500 Ft étkezési utalványt ad, ezt vittem szombaton magammal vásárolni holnapig, azaz augusztus 17-ig :

Másikat is találtam Corásat, ami 2011. augusztus 17-től augusztus 21-ig szól a felsorolt Cora áruházakban a teljes bevásárló kocsira 10%-os kedvezményt adnak, vagyis Cora vásárlási utalványt adnak 10% értékben!
Innen tudjátok letölteni:
http://www.napiakciok.hu/kupon/nyomtat/id/3481

Más megint nem találtam, Tesco oldala üres, Auchannál nem is láttam ilyet! Reál, CBA semmi :(

Olyan jó lenne, ha az élelmiszerre is kapnánk kupon kedvezményt, nem csak a fogfehérítésre és sárkányrepülésre, mert e kettő abszolút nem érdekel!!! :(

Házitünci üzemmódhoz eredmények



Felvágott helyett!
Nos meg vagyok elégedve magammal, fő az önbizalom!!! Férjnek nagyon ízlettek a kencék, nem hiányolta a sonkát melléjük! Gyerekkkel már kevésbé voltam ilyen szerencsés, ők egyiket sem voltak hajlandóak megkóstolni! :(
Sebaj, kiteszem nekik, aztán hátha ráfanyalodnak ;)
Annyira finom volt minden, hogy a képen látható kolbászból már nem is ettünk, csak úgy natúran ettük pirítóssal. Egy baj viszont van! Annyira finom, hogy dupla adag kenyeret ettünk hozzá J
Képeket a vacsorázó asztalról készítettem, hogy kedvet csináljak hozzá, hátha Ti is ki tudtok váltani egy két felvágottat ilyen isteni finomságokra.

Jelentem a szárított paradicsommal is elkészültem, igaz hosszadalmas volt, ma üvegekbe rakom olajjal és később azt lehet felhasználni! A két kép meglepő lesz a nagy tepsi paradicsom nagyon picire összezsugorodott!!!J


Itt egy előtte és utána kép
Na aki ezt megfejti! :)) Szóval itt az előtte és utána kép! Nem valami gazdaságos, már értem, hogy miért ilyen drága!!! 


Lucullus paradicsom
Kimagozva kettévágva.

Szárítás után! Nem lett sok belőle! :(
Remélem ihletet kaptatok! :)


2011. augusztus 14., vasárnap

Az igazság odaát van! - kompakt fénycsövek sokadszor

Teljesen kiművelem magam a kompakt fénycsövekből, bár nem tarotok ott, ahol ennek a bejegyzésnek a szerzője, nem próbáltam ki több fajtát, csak 5 kínait vettem, meg kettőt a külső lámpába.
Röviden a cikkről, akit részletesen érdekel itt olvashatja: http://www.nibiru.hu/egeszseg/100117energiatakarekos.htm

A kompakt fénycsöveket vizsgál:

  • a normál izzók széndioxid kibocsájtása az semmi!  Európában a légkondicionálók üzemeltetéséhez szükséges energia előállítása során ezerszer több szénmonoxid keletkezik. Valamint az Európa fölött elrepülő repülőgépek kibocsájtása is sokszorosa a normál izzók szénmonoxid kibocsájtásának!
  • a kompakt fénycsövek gyártása során felhasznált környezeti hatások - rosszak!
  • a kompakt fénycsövek fénye (mintha boncterembe lenne az ember, forrás: index.hu), sugárzása, élettartama, használata során fogyasztott áram mennyisége. (lényeg, hogy a fénye rossz, vibrál, és a dobozon lévő élettartamot soha nem éri el, arra a következtetésre jut, hogy a jobb minőségű kompakt fénycsövek ára sohasem térül meg!
  • a kompakt fénycsövekben lévő anyag mérgező - tanácsot ad, hogy hogy lehet beszerelni és mi van ha eltörik, rögtön el kell hagyni a szobát és 15 perc szellőztetés, valamint nem szabad a port felporszívózni, csak valamilyen ragasztócsíkkal felszedni, vagy papírtörlővel!
  • a kompakt fénycsöveket, nem a szemétre kell dobni, mivel veszélyes hulladékként higanyt tartalmaznak, Amerikában vannak olyan államok, ahol a kompakt fénycsövek 95%-a a kommunális hulladékban végzi!

Mégis mit javasol helyette, mivel az Európai Unióból 2014 végére az összes normál izzó fajtát kivonják?!

Azt, hogy halogén lámpát vegyünk, ami 30%-os energia megtakarítást eredményez, de a fenti hatások nem érvényesülnek!

Ír a ledes megoldásokról, de azok tényleg a megfizethetetlen kategóriákban mozognak!

Egy cikket is csatol a bejegyzéshez, ami a német Stiftung Wahrentestet idézi, ahol a kompakt fénycsövek nagy része leszerepelt!!! http://www.nol.hu/gazdasag/leszerepeltek_az_energiatakarekos_izzok

Lényeg: az égők az idő múlásával veszítenek fényerejükből, eközben nem kisebb az energiafogyasztásuk a hagyományos izzóéknál, a vizsgált izzók 6000 óránál kevesebb után felmondják a szolgálatot, nem bírják a ki-be kapcsolást!

Most légy okos Domokos! Kezdek összezavarodni!!! Most akkor mivel teszek jót magamnak, a pénztárcámnak és a környezetemnek????

2011. augusztus 13., szombat

Házitünci üzemmód-avagy Felvágott helyett 2.

Ajvár hozzávalói! Gyönyörű színek!

Vannak saját képeim! Szombaton beszereztem a hozzávalókat és miközben az ebédet gyártottam, saját paradicsomszószos (eltettem, igaz csak 2 üveg paradicsomot) hozzá spagetti és csevapcsicsa.
Ameddig ezt csináltam a többi dolgot is összekevertem, feltettem.

Kész ájvár üvegben, felfordítva:)
Első volt az ájvár hozzávalóinak betolása a sütőbe. Amikor megsült a paprikát nejlonzacsiba raktam, hogy könnyebben le tudjam venni a bőrét, meg a padlizsánt is. Aztán betettem a turmixba és turmixoltam mellé még fokhagymát, tettem olivaolajat hozzá, sót, borst, kakukkfüvet, oregánót. Aztán betettem egy lábosba és főztem, végül tiszta kicsi üvegekbe öntöttem és ment a száraz dunsztba!




házi májkrém hozzávalói
kész májkrém snidlinggel:)
Aztán jött a májkrém hozzávalóinak feltevése. Libazsírt vettem, mert az volt a legkisebb kiszerelésben, ennek a felét lábosba dobtam, de lehet, hogy fazék az, nem tudom a pontos specifikációit ennek, ebben anyósom a sztár, aki ki is javít ;) Nos aztán dobtam mellé bacont, a képen lévő bacon negyedét, aztán bele a hagymát sonkahagymát kettőt, nem hármat végül, aztán amikor ezeket elősütöttem kicsit, jött a máj, szerintem olyan fél és háromnegyed kiló között. Rá bors és majoranna, sót nem tettem, hogy ne száradjon ki. Sütöttem, amíg kellett, aztán levettem, belemártottam a botturmixot és tettem hozzá sót, ízlés szerint. Végül snidlinget vágtam a tetejére. A májnak barna színe van, nem vöröses, amilyen a boltié, de valahogy természetesnek tűnik és isteni!



Körözött hozzávalói. Mi a kakukktojás?
Közben a körözöttet kevertem ki, szigorúan sörrel. Ebből is van 100 millió recept, úgyhogy hasamra ütve csináltam korábbi tapasztalatok alapján! Juhtúró, pirospaprika, sonkahagyma, lilahagyma helyett, só, bors, sör, kömény, snidlinget végül nem tettem bele az eredmény nagyon finom krémes túró! Este pirítok kenyereket és azzal fogjuk megenni! :)




Végül, de nem utsó sorban a tojáskrém készült el! Itt improvizáltam, annyi tojáskrém receptet olvastam, hogy megérzésre tettem a hozzávalókat, vajat, majonézt (amit egy szétvágott dobozból kurkáztam ki, régen ezt már kidobtuk volna, de szétvágtam a kenyérvágó késsel és a maradékot beletettem a krémbe). Sajnos dijoni mustár nem volt itthon és hogy pikáns legyen grill mustár fantázianevű fűszeresebb mustárt tettem hozzá, sót és borsot, végül snidlinget! :)


Remélem csináltam egy kis kedvet a pepecseléshez, nem vagyok gasztroblog így pontos mennyiségeket nem tudok, érzésre csináltam, de előző bejegyzésemben Felvágott helyett!  vannak linkek a receptekhez!!

Visszamenjek 86 forintért?

Haj a piacra menni jó! :)
Fél 7-kor kivetette az ágy, gyerekek aludtak, én meg agylövést kaptam, gondoltam hasznos leszek, mint Thomas és elmegyek a piacra. Imádom, de 10-kor már nem indulnék neki! Szeretek menni, mert már nagyjából ismerem az árusokat, lehet beszélgetni, alkudni, piacra menni egy program!
Nos hajat mostam, azt is nyugodtan tudtam és csipátlanított szemmel beültem az autóba.
Vettem ezer millió dolgot:

  • zöldséget,
  • paprikát - kápiát (ajvárhoz), pritamint
  • paradicsomot - fürtöset és majdnem 4 kg lucullus paradicsomot (99Ft/kg), amiből szárított paradicsomot csinálok!  Recept két fajta van, sütőben szárított és kint a levegőn, én a sütőset választom! Befőzni is jó, mögöttem lévő nézni azt mondat, hogy jó sűrű lesz!
  • 20 tojást - tojáskrémhez
  • almát - nyárit savanyút, szőlőt, barackot fehér és sárga húsút, szilvát 
  • snidlinget csokorban,
  • uborkát, jégsalátát,
  • sonkahagymát- szuper, hogy ilyet is lehet kapni!
Aztán elrongyoltam a sparba, ott vettem húst és májat, meg mindenfélét még, ami kell! Előtte kivágtam a kupont, lásd itt, hogy 500 Ft-ot visszakapjak, és az üvegeket is magammal vittem, már jött is velem szembe a kövér ellenőr, hogy megdícsérjen :DDD
Vettem bacont is, ami szombaton 20%-kal olcsóbban volt meghirdetve, letoltam a kocsit a parkolóba, bepakoltam mindent és elkezdtem nézni a számlát! Hopp, nem vonták le a 20%-ot az árból. Gondolkodtam, mit tegyek, most 84 forintért visszamenjek??? Visszamentem, ha két gyerekkel vagyok, tuti nem megyek vissza, de egyedül még csak fél 10 volt, azt az infot kaptam, hogy már az árban benne van a 20% kedvezményt. Így aztán potyára mentem, de legalább nem maradt rossz szájíz a számban, hogy becsaptak!

A májkrém, körözött kész, ájvár és tojáskrém készítés alatt, nemsokára jelentkezem képekkel!

Úgy vagyok vele, hogy visszamenjek, vagy ne menjek, hogy VISSZAMEGYEK, mert 86 forint is pénz, legalább 1 túrórudit tudok rajta venni, és annak mennyire örülnek a gyerekek, még akkor is, ha azt az egyet kettőjük között megosztom! 

Most nem volt igazam, de buzdítok mindenkit, hogy álljon ki magáért és inkább kérdezzen rá és nézze még át a számlát a boltban! Sok kicsi sokra megy alapon!!
Én nem tettem meg egyszer és duplán számolták a banánt 350 Ft-om bánta, na és ezen mennyi túrórudit vehettem volna???

Ti meg szoktátok nézni a számlát? Szoktatok reklamálni?