2011. október 4., kedd

Salus gyerekcipő -30% - vagy ingyen?


Az egészségpénztári számlával
is spórolhat az ember!
Bebőnek az orvos és a védőnő is azt javasolta, hogy szupinált benti szandált vegyek az oviba. Éljen gondoltam, már vettem a dikmanba (Deichman) egy belül bőr szandit 4 ezer forintért, most azt tehetettem félre, de a gyerek egészsége a legfontosabb, majd jövő nyáron, ha még jó lesz rá elhordja, vagy a következő versenyzőnek jó lesz!! :))
Salus szandikat választottam: egyrészt közel volt az ovihoz, így aztán elmentünk megnézni, hogy mennyiért lehet kapni. Másrészt: az egyik kedves ismerősömtől kaptam még egy -10%-os kupont, így aztán még nagyobb ösztönzés volt arra, hogy ezt a márkát válasszam!

Tüccsinek is választottam egy cipőt, mert a 22-es már kicsi volt a 24-es lábára, nála ezt nem javasolták, de gyönyörű X lábai vannak, és a bokája is befele dől, megelőzés képen vettem.

Az üzletben kiderült, hogy egészségpénztári számlára is lehet venni a cipőt, így aztán az visszakapjuk később az árát. Szerencse, hogy a férjnek van egészségpénztári számlája, de nem sokat fizet rá a cég, ennél egy téli hónapban többet költünk el gyógyszerre sajnos, de több, mint a semmi!!!
De most ennek a cipőnek az árát visszakapjuk, így kvázi ingyen vettem a gyerekeknek cipőt!!!

Erről jutott eszembe, hogy nekem is kéne kötni egészségpénztári szerződést, mert hiába fizetnénk férj kártyájára, ő nem igényelheti vissza a befizetett összeg 20%-át, én viszont igen.

Ha nem is a 20%-a jön vissza, mert ebből van bizonyos kezelési költség, akkor is érdemes egészségkártyát igényelnem, csak még körbe kell néznem, hogy hol mennyi a kezelési költség.

Sajnos ha az ember normális orvoshoz akar menni, aki meg is hallgatja, az pénzbe kerül, a nőgyógyászom is ad számlát a vizitről, fogorvos is, stb.
Nem beszélve arról, hogy itt van lassan a betegségszezon, ha az lesz, mint tavaly, hogy mindkét gyereknek különböző betegsége volt, garatfekélytől, tüdőgyulladásig és ezekre mind más gyógyszer kellett, akkor megéri az előtakarékosság!

Itt az idő, hogy ezeken is spóroljak, nem csak a betevő falatokon, a takarításon, öltözködésen, stb.

Nektek van egészségpénztári számlátok, amit nem a cég fizet, hanem Ti magatok? Mire szoktátok használni?

4 megjegyzés:

  1. Van mindkettőnknek EP számlánk, valamennyit fizet rá a munkáltatóink, de mi is fizetünk rá, és amit csak lehet ezzel vásárolunk (babaúszást is :-) Anyósomékat már jó ideje próbáljuk rávenni, hogy ha már egy valag pénzt ott hagynak a patikában, akkor azt legalább EP kártyával tegyék, és após visszaigényelhetné, de nem tudjuk véghezvinni. De azon jót mosolyogtam, hogy a nőgyógyász ad számlát, bruahaha. Én próbáltam kérni, de az asszisztens nagy elkerekedett szemekkel, hogy az itt nincsen. Hát hogy is képzeltem, nyilván akkor adózni is kéne...

    VálaszTörlés
  2. Hogy van ez a visszaigénylés? Férjnek van, de 2 éve nem fizet rá a munkáltató, de januártól megint fog. Mi 'orrbaszájb'a vettük a scholl cipőket magunknak a körúton anno, mert 100ezrek halmozódtak fel a kártyán (anyósomnak is), akkor még nem volt gyermök, most viszont kéne neki vennem. Épp keresek boltot, ahol tudok fizetni, de nekem jobb lenne olyan, ahol rögtön a kártyáról veszik le a pízt.
    Szóval merre van ez a Salus bolt? Szandi is kéne bentre a bölcsibe és átmeneti/téli cipő.

    Köszi!!!

    VálaszTörlés
  3. Bocsi a késői válaszért, Salus bolt ahol én vettem Budaörsön van. Gondolom az onnan messze neked!!!
    Itt vannak a boltok:
    http://salus.hu/kiskereskedelem/
    Szerintem előtt hívd fel, hogy elfogadják-e a kártyát, de szerintem igen!
    Scholl boltok:
    http://www.scholl.com/hu-HU/Forgalmazok/Static.raction
    Ezeket is mielőtt odamész érdemes felhívni, hogy elfogadják-e a kártyát!?

    Visszaigényelni azután lehet, amit a férj fizet rá, nem az után, amit a munkáltató. Az év végén az egészségpénztár ad igazolást, hogy ennyit fizetett be és az adóbevallásban májusban az adott sorba kell beírni a befizettet összeget és gondolom az abev kiszámolja, hogy akkor mennyi a visszaigénylés!

    VálaszTörlés
  4. Én utána néztem a költségeknek (sajnos ostoba módon csak az idén, amikor feltünő módon magasak voltak az EP költségek) és úgy tünt, hogy még a Generali Ep, az ami megéri, mert pl a tempónl (én ott vagyok/voltam) 20% feletti a költség, ami elviszi a teljes adóvisszatérítést. Arra érdemes még figyelni, hogy egy családban lehetséges, hogy elég 1 szla és akkor kisebb a költség. Jó tudni, hogy pelenkát is lehet egészségpénztári számlára elszámolni.

    VálaszTörlés