2011. június 17., péntek

Heti menü

Egyik kedves barátném írta a fészbukon, hogy már most látja, hogy kicsúszott a költségvetésből, én is itt tartok. Min is tudok spórolni? Hát  első sorban kaján!
Kerestem menüket, eközben rábukkantam egy bejegyzésre, hogy térképezzük fel a szekrényeinket és az ott lévő elfekvő raktárból készítsünk ételeket!
Szerencsére elég sok minden van itthon, így aztán gondoltam egyet és megnéztem a mindmegettét itt lehet hozzávalók beírásával, olcsó étel megjelölésével és ételtípus bejelölésével nagy és nehézségi fokkal keresni ételeket! 
Nagyanyám tízünket etetett, mi voltunk négyen anyummal, apámmal, tesómmal, aztán még keresztapámék és az unokatesómék és még nagyapi, meg az egy-két ember, aki odatéved, később barátok, barátnők, akiket mi vittünk és mindig volt kaja. Mama sváb asszony volt, úgy tudott egy csirkemellből egy egész ebédrevalót csinálni, hogy csak néztünk. 
Mindig megvolt a heti menü: hétfőn a vasárnapi maradékot ettük, kedden és csütörtökön főzelék nap volt, általában rántott párizsival, most meg nem bírnám enni, szerdán meg pénteken pedig tészta nap. I

Ilyenkor volt bukta, lángos, palacsinta, túróval töltött zsemle, vagy például palacsinta tésztába forgatott zsemle fahéjas porcukorral, derelye, túros, mákos, tejfölös, diós, darás tészta, vagy éppen krumpli nudli, vagy szilvás gombóc, mákos guba! Hozzá egy zöldség leves és már kész is az ebéd!


Ha nincs tele a spájzunk (szekrényünk) akkor azt tudom javasolni, hogy a receptkeresővel az akciós újságban található hozzávalókból rittyentsünk valamit! 
Persze nem kell hozzá receptkereső, mert megy az fejből is, bár én már elég régóta vezetek háztartást, de a mai napig gondot jelent, hogy mi a fenét főzzek holnap. 

Gyerekeimnek kész öröm főzni, vagyis nálam szerencsére nem kihívás, csak megfelelő mennyiségű paradicsom konzerv kell hozzá, imádják a paradicsom levest, a paradicsom szószt és a töltött paprikát is! De bármilyen tésztát bármikor hajlandóak megenni zöldséglevessel!!!


Még többet spórolhatunk, ha aptyuk reggelijét és ebédjét is mi csomagoljuk!

Ti megtervezitek a heti menüt? Min spóroltok? Várom hozzászólásaitokat! :)

5 megjegyzés:

  1. Én nyáron mindig befőzök, fagyasztok, tartalékolok télire. Ilyeneket rakok el:
    * bazsalikomos paradicsomszósz: most olcsó a paradicsom a piacon, így egy üvegnyi házi paradicsomszósz nagyságrendekkel kevesebbe kerül, mint a bolti, és nincs benne tartósítószer.
    * natúr paradicsomszósz
    * paradicsom ivólé
    * mindenféle gyümölcs. Meggy, ribizli, egres befőttes üvegben, cseresznye, eper, majd picit később szeder, málna gurulósra fagyasztva. Szederből, málnából és eperből gyümölcsvelőt is szoktam fagyasztani. A húsdarálónkhoz van egy gyümölcspaszírozó fej, azon átdarálom a gyümölcsöt és lapos műanyag dobozokban fagyasztom. Télen házi gyümölcsjoghurt lesz belőle és turmixok.
    * lecsó üvegekben.
    * padlizsán megsütve, héját lehúzva, lecsepegtetve és zacskókban fagyasztva.
    * lekvárok. Még csak eper készült, de lesz még cseresznye-meggy, szeder, málna, szilva és csipkebogyó.
    * szörpök: bodza már van, lesz még málna és csipke

    VálaszTörlés
  2. Tetszik a blogod!:-)
    Ennivalón spórolás témában nekem az a tapasztalatom, hogy egyrészt igen, a saját termszetés az örök sláger, ha tudod aztán befőzni, lefagyasztani, tárolni.
    Másrészt egy érdekes tapasztalat: ha gyerkőc és apjuk is ebédel meleget oviban, melóhely kajáldájában és este hideget eszik a család, akkor jobban megéri nem főzni hétközben, hanem rendelni magamnak az ebédet. 3500 ft/hét körül megvagyok (ebben néha leves vagy desszert is van), "az idő pénz"-alapon a főzés ideje felszabadul és nem is hízunk a napi többszöri (főleg esti) főtt ételtől.:-X:-)

    VálaszTörlés
  3. Köszi a dicséretet! Ha én lennék itthon egyedül tuti nem főznék, de itthon vagyok a majdnem 2 évessel és rá muszáj főzni és akkor még nem beszéltem a hirtelen ebédidőben idelátogatókról! Este mi hideget szoktunk enni, de az is nagyon sok, át kéne állni a drága felvágottakról valami olcsóbbra, még keresem, hogy mire! :)

    VálaszTörlés
  4. Márti: igen mi is főztünk be anyóssal, igaz csak baracklekvárt, sikerült a 35 fokban mindezt végrehajtani. Most tettem el paradicsomszószt, majd jó lesz bolognainak. Sajnos az én mélyhűtőm kis kapacitású, két fakk, ha minden jól megy nemsokára lesz egy nagyobb és jobb energiafokozatú hűtőm és akkor abba még szeretnék eltenni szilvát szilvásgombócnak. Sajnos a gyerekek nem szeretik a gyümis sütiket és csak a baracklekvárt hajlandóak megenni:( Remélem ez változni fog!!!

    VálaszTörlés
  5. Márti: köszi az ötleteket és nagyon ügyes vagy és szorgalmas!

    VálaszTörlés