2012. február 25., szombat

Vacsorára sült krumpli túróval és az első sörös kenyér

Na nem az olajban sült változat, hanem a sütőben, héjában, imádtam. Kicsi krumplikat kerestünk és azokat  tettük be, vagy ha egy krumpli nagy volt akkor félbe vágtuk.  Régen anyukámmal és tesómmal számtalanszor ettünk, sült krumplit, vajjal és sóval. Jó kis szegény kaja, na jó vaj nélkül.

Amióta megismertem, uramat, Tibit (nem így hívják) nos, azóta már ismerem a sváb változatát is, ők büdös túrót ettek hozzá, nos én azt nem szeretem annyira, de túrót összekeverünk tejföllel és vágunk hozzá lila hagymát és besózzuk, nagyon finom a kettő együtt, ha megmarad a túró, akkor azt még a sörös kenyérre is kenhetjük.

Nagyon egyszerű étel, gyorsan megvan és felvágott helyett is remek. Gyerekek is szeretik!!! Hiába a vérükben van. :)

Barátnőm mesélte tegnap, hogy felturbozta egy kis kolozsvári szalonnával és kolbásszal is, negyedre vágta a krumplikat és tepsibe tette, így jött rá a szalonna és a kolbász is. Három gyereke is ette, mint a földi mannát. Egy kis tejföl hozzá és fejedelmi kaja.

Hát nem gyönyörű?
 A kettőt egyszerre sütöttem.
A krumpli tegnap esti vacsoránk volt, a mai meg tükör tojás, kolozsvári szalonnát darabokra vágtam és arra mentek. Hozzá sütöttem sörös kenyeret és bagelt a gyerekeknek. Limarától vettem a recepteket. Dagasztani a géppel csináltam, közben tettem vettem, dagadt és utána nem sok meló volt a formázás.

Na megvan a heti menüből az egy-két fogás? ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése