2012. február 26., vasárnap

Fél deci olajban húst rántani :)

Lehet? Igen, lehetséges!

Ma a pénteken vett házi jércét késztettem el. Az aprólékból (lábak, nyak, zúza, szív, hát egy része és a csirkemell csont) becsinált levest készítettem, anyósomtól tanultam, igaz ő anno a fejet is beletette, na azt az egyet nem vagyok hajlandó belefőzni. Nekem, mint született buda(pestinek) horror volt, hogy a levesből  rám néz a tyúk és a láb is kikandikál belőle!! Én úgy ismertem, hogy a tyúk fejetlen és lábatlan :)) Gyerekeim már nem nőnek fel így az tuti, Bebő múltkor a nyakat kérte, azelőtt meg a lábát, mindegy csak bőrös legyen :)
Szárnyát, püspökfalatját - kisfiam ezt kérte :) és a szárnyait meg kisütöttem, a csirkemelleket meg kirántottam. A sütőben együtt sült a sült húsi és a rántott húsi is. 

Rántott hús tepsiben sütve
Nem szeretek serpenyőben rántani, mert melós dolog, főleg, ha nincs időm és baromi sok olaj, meg az egész lakásban terjeng a szag, ami a konyhában illat, az a lakás más részeiben szag (egyszer hallottam Darvas Ivántól)! Így aztán a bundás kenyér maradék olaját (nem harapták megy egymást - szem előtt a spórolás) beleöntöttem a tepsibe, erre jöttek a csirkemellek, meg egy máj, ami volt a jércébe és aztán megfordítottam őket, hogy mindkét oldaluk olajos legyen.

Aztán a sült húsiról levettem az alufóliát és betettem a rántott húsos tepsit is a sütőbe. Kettő az egyben, egy energiával kettőt sütöttem, nem volt büdi szag és kevesebb olajat használtam. Félúton megfordítottam a rántott húsokat, hogy mindkét oldala szép piros legyen. Közben tudtam a majonézes krumplit és a rizst csinálni.

Csak ajánlani tudom a tepsiben való rántott hús kisütés, majd ha jön a patiszon, cukkini és padlizsán szezon, akkor isteni lesz ott rántani, mert melegben még kevésbé szeretek a forró olaj mellett állni.

Szerencsére az új lakásunkban már modern sütőm van, ami légkeveréses így aztán kettő tepsi is bent lehet egyszerre. Így a sütés egyszerű, gyors, szagtalan, kevés olaj kell hozzá, talán energia annyi, mintha kisütöttem volna a serpenyőbe, de ha már két tepsit teszek be, akkor még energiát is nyerek! 

Ti hogy sütitek a rántott húst? 

9 megjegyzés:

  1. Én hagyományosan, szellőztetéssel. Nekem nem jött be a tespsis sütés, de villanysütőm van! Viszont ha húst sütök, szoktam alá betenni én is pl. sütőtököt, krumplit, hogy egy energiával süljenek. A becsinált levest behabartad?
    Mi tegnap ettünk anyukámnál "igazi" húslevest: nyakkal, lábbal, zúzával! És már korog is a gyomrom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, mama nem habarja be, nem tudom svábok kvázi semmit sem habarnak be, hanem mindenbe piros rántást tesznek :)) MInden piros, anyós mindenbe tesz paprikát, na jó húslevesbe nem ;)

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    3. Na valamit elrontottam, mert töröltem a hozzászólásodat! Bocsi! :S

      Törlés
  2. Kedves Annamari!
    Ha jól értettem akkor a tepsibe öntötted a kb fél deci olajat, ebbe tetted a panírozott husit úgy, hogy mindkét oldalát megolajaztad? Más lett az íze, mint a hagyományosnak?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, teljesen olyan íze volt,mintha hagyományos módon készítettem volna és még olajos sem lett! Így lehet sütni rántott zöldségeket is.

      Törlés
  3. Kizárt, hogy bő olajban süssek, mivel amerikai konyhánk van, ergo 3 napig mindenhol érezni az olaj szagot. Tehát bundáskenyér, rántott hús, fánk nem készül otthon. Anyám ettől rosszul van, hogy mi az, hogy én nem rántok, de mondtam neki, próbálja ki milyen este leülni az olajszagú kanapéra, brrr. Viszont van Tefal Actifry sütőm, imádom, fél kanál olajből kész a sült krumpli, fasírt. A sima sütőben rántást nem próbáltam még, de egy próbát megér.

    VálaszTörlés
  4. Akinek gond az olajszag a lakasban, hasznaljon kokusz vagy pa'lma zsiradekot. Nemhogy olaj szag nem lesz de sokkal egeszsegesebb mint a hagyomanyos novenyi olajok. A metroban lehet kapni palma olajat=zsirt.

    VálaszTörlés