2012. február 20., hétfő

Folyékony szappany házilag! :)


A gyerekeim végtelen mennyiségű kézmosó szappant képesek elhasználni egy kézmosásra és akkor még ott van a több lityó víz is, amivel leöblítik azt a jó kis habzós, soha le nem mosható kézmosót!

Férj kérdezte, hogy hogy használhatunk egy hónapban 5 m3 melegvízet, hát részben így, részben, hogy reggel egy Balaton mennyiségű vízzel zuhanyozza le a testét, hogy felébredjen reggel 6-kor, megértem én, de akkor is ez pazarlás, igyon inkább kávét! Vagy hideg vízzel mosogassa az arcát, mert akkor legalább a víz felmelegítéséért nem kell fizetni :)) Én kb. 2 perc alatt zuhanyzok!
Na eltértem a tárgytól, vissza oda.

Éppen azon gondolkodtam, hogy én bízza rendes szappanyt fogok a két mosdó szélére tenni, igaz én utáltam, amikor a sok mocsoktól fekete lett, meg berepedezett, meg mindig vízben állt, és szőrszálak voltak benne, boáá.

Öltetek után mentem a pinterestre (köszi Luca, hogy megismertettél vele), hogy hátha van valamilyen újrahasznosított ötlet  szappantartóra a mosdó mellé, amivel elérhetem a száraz szappanyt, erre mit találok?!

Hogy hogy lehet házilag egy szappanból és egy kis glicerinből házi folyékony szappant csinálni!


Baromi egyszerű a recept:

1 db  250 gr szappan, lehetőleg olyan, ami nem túlszagosított, én a dmben vettem fehér normál szappant
2 ek folyékony glicerin - patikustól kértem 1 dl
3,78 liter víz ( 1 gallon vizet ír az amerikai recept)


Hozzávalók, más szappant is lehet használni,
ez nagyon zsíros, tapadós hatású, máskor másból főzöm!

Nagy lyukú reszelőn lereszelem a 250 gr szappant!

A 3,8 liter vizet beleöntöm a lábosba (vagy fazék, majd anyósom megmondja)
aztán hozzá a reszelt szappant! :) Még nem gyújtok alá! Egy nótára sem :))
Mehet hozzá a 2 ek glicerin! 
Alágyújtok és kevergettem addig, amíg fel nem olvad benne a
szappan reszelék és után leveszem a gázról és ment a kamrába!
Egy egész éjszakára bent hagytam a kamrába, recept szerint 10-12 óráig kell várni,
hogy kihűljön és megdermedjen! 

Olyan lesz mint egy kocsonya, valszeg én egy kicsi sokáig hagytam,
 mert délután 5-kor főztem és másnap  fél 10 kor álltam neki az elkészítéséhez!

Nekem kicsit sűrű lett, olyan takony szerű, már bocsi,
 kellett volna vizet hozzáönteni, de nekem nem volt kedvem! :)
Nekem így pont megfelel! 

Házi folyékony szappan  :)

A 300 gr szappan 599 Ft volt, ebből nekem 250 gr kellett, ami 500 Ft 
Mondjuk víz összesen: 20 Ft
Áram költség: kb. 60 Ft
Glicerin meg még: 20Ft mondjuk
Összesen: 600 Ft-ból van 4 liter folyékony kézmosóm

Baleát szoktam venni utántöltőset, ami múltkor 299 Ft volt fél liter! Ebből 4 liter 2392 Ft!

Spóroltam: 1792 Ft-ot és még egy csomó vegyszert!!! Meg csomagoló anyagot!

Egyet bánok, hogy nincsenek műanyag tartóim! Szerintem ez a szappan 3 hónapig elég lesz, akkor megismétlem a folyamatot!
Lehet, hogy nem ezt a fajta szappant választom, mert nagyon zsíros, hanem egy másikat!

Na van kedvetek kipróbálni??

17 megjegyzés:

  1. Szia!

    Gondolatolvasó vagy! Épp azon agyaltam ma, hogy lassan elfogy a folyékony szappanunk és valahogy házilag kellene készíteni... Köszi! :-)

    VálaszTörlés
  2. Igen, telepata vagyok :))) Remélem hasznos lesz! ;)

    VálaszTörlés
  3. Az ötlet szuper, de inkább bioszappant használj hozzá...
    Lehet, hogy kicsit drágább, de sokkal egészségesebb.
    Most nem megyek bele a szappanfőzés rejtelmeibe.
    400 Ft körül van 50 g bioszappan, és ebben garantáltan nincs semmi vegyszer... Tudom, én csinálom :) Válogatott finom olajokból, amik még ápolják is a bőrt...
    Üdv:

    Gabi

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Képzeld, csak receptre adnak felénk glicerint gyógyszertárban, vagy úgy se, mert az nekik alapanyag és alapanyagot nem adnak. Te hol vettél?

    VálaszTörlés
  5. Szia! Itt a Dózsa György út 70-ben a Melissa patikában adtak nekem!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon tetszik a blog, de a helyesírás mellőzése (bocsánat)zavaró, pl. szappany - ez több helyen is előfordul! Nem bántani és kritizálni szeretnék, hiszen minden ötlet, kísérletezés nagyon szimpatikus, csupán úgy vélem, ez is számít!

    VálaszTörlés
  7. Szia!

    Hétvégén megcsináltuk, Baba szappanból. Jó lett, de én meg legközelebb valami krémesebből szeretném, azt hiszem. Egyébként illatra teljesen Baba szappan. -)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éljen! :) Tegnap olvastam a nlcafén, hogy valaki kipróbálta mosásra is! :)

      Törlés
  8. Glicerint lehet a Müllerben kapni!

    VálaszTörlés
  9. Sziasztok!
    Nemrég bukkantam rá erre a blogra. Én is megcsináltam a szappant, de egyelőre "csak" fél adagot. Remek lett. Nekem sem akart a patikus glicerint adni, csak amikor már meggyőztem róla, hogy valóban szappanhoz kell. Gyógyszertárban kaptam 50 ml-t, 190 forintért.
    Most találtam itt is, egy kicsit drágábban:
    http://webshop.cosmio.hu/product.php?id_product=67

    Most böngészem tovább ezt a blogot. További sok sikert hozzá! :)

    VálaszTörlés
  10. Szia Annamari!
    Kipróbáltam a receptet, remek lett a folyékony szappan. Én bioboltban vett növényi szappanból csináltam. Glicerint az egyik közeli gyógyszertárban alig akartak adni, a másikban pedig akár 1 litert is vehettem volna.

    VálaszTörlés
  11. Örülök neki, hogy sikerült! Remélem, hogy nem romlik meg mert a növényi szappanhoz desztilált vizet írnak! De nem akarlak rémisztgetni. Én most cink oxidot vettem a patikában, néztek is rám, hogy mire kell, mondtam házi napvédő krémhez :)

    VálaszTörlés
  12. Jól látom, turmixolni is kell a végén? Vagy rosszul látom? Az állástól nem áll össze nagyon a megmaradt anyag?

    VálaszTörlés
  13. Szia. Én is megcsináltam,de túl sűrű lett ,olyan zselatinos . Mit tegyek hogy folyékonyabb legyen ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Vízzel hígíthatod még, és amikor kiadagolod a tartóba, először rázd össze. Vagy még azt is lehet, hogy robotgéppel kicsit áttöröd. Remélem segíthettem.

      Törlés
  14. Azt szeretném megkérdezni, hogy Glicerin helyett Paraffin olaj nem mehet bele? A paraffin olajat szokták kézpuhításra is használni.

    VálaszTörlés
  15. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés